Kassák Lajos „Egy ember élete” című önéletrajzi regényének harmadik kötetében ír az 1909 áprilisának végén megkezdett csavargásáról – Budapestről indult, és Ady hatására Párizsba tartott. Párizsba csak 1909. október végén érkezett meg, és a közel féléves gyalogút során számos várost érintett, köztük a félúton fekvő Stuttgartot, ahol sorsszerű találkozásként megismerkedett Szittya Emillel. Ettől kezdve együtt folytatták útjukat vagabundokként, a szellemi és fizikai szabadság élményét keresve. 

Szittya, aki már korábban is nyugat-európai művészeti körökben mozgott, a modernség és az avantgárd eszméinek hordozója volt a fiatal Kassák számára. Párizsig tartó közös útjuk nemcsak életre szóló emlék, hanem a magyar avantgárd szellemi előtörténetének is egyik alapélménye lett. A kapcsolatuk azonban sosem volt mentes az ellentmondásoktól. Míg Szittyát a bohém, határokat nem ismerő kísérletező szellem mozgatta, addig Kassák egyre inkább a művészet erkölcsi és társadalmi felelősségét kereste. Szittya számára a művészet a szabadság tere volt, Kassák számára viszont egyre inkább a tett, a cselekvés színtere. E különbség eleinte termékeny feszültséget jelentett közöttük, később azonban elválasztotta őket. 

A kettejük közötti viszony így egyszerre volt baráti és inspiráló hatású, ugyanakkor feszültségekkel teli. Az úton szerzett tapasztalataik, a társadalmon kívüli lét élménye és az európai művészeti impulzusok később döntően formálták Kassák művészi látásmódját és gyakorlati tevékenységét. 
 

Írta és szerkesztette: Maron Veronika 
Grafika és tördelés: Jónás Anna 
Installáció: Kaszás Tamás