A VÁNDOR DADA SZERKESZTŐSÉG ÚTINAPLÓJA: CSÖRÖG

Image
Vándor Dada útinapló Csörög

Vándor Dada Szerkesztőség projektünkben hátrányos helyzetű diákokkal, helyi művészekkel és civil egyesületekkel közösen alakítjuk az adott helyszín és közösség igényeire szabva a múzeumból már ismerős programokat a múzeum falain kívül is. 2023-ban a Pro Filii Alapítvány támogatásával öt különböző helyszínen egy-egy hónapon keresztül tartottunk a SzÖSz-Műhellyel közösen kidolgozott foglalkozásainkat. 

Harmadik helyszínünk a Csörögi Tanoda-Mahajana Alapítvány. Az alapítvány célja, hogy, hogy a Tanodába járó gyerekek a képességeiknek megfelelően tanuljanak tovább, olyan munkájuk legyen, amit örömmel végeznek, képesek legyenek a változó körülményekhez alkalmazkodni. Ehhez azt kell elérni, hogy a csörögi cigánysoron trendi legyen a tanulás. Olyan fiatalokat szeretnének nevelni, akik érzékenyek más társadalmi csoportok (például az idősek, fogyatékkal élők) problémáira. Akik számára érték a nyitottság, érdeklődnek az őket körülvevő világ iránt. Vándor Dada Szerkesztőségünk Forgách Péter múzeumpedagógus vezetésével négy foglalkozást tartott a Csörögi Tanodában, az ötödik alkalommal pedig a Tanoda gyerekei érkeztek hozzánk a Kassák Múzeumba. 


 

Az első találkozás alkalmával az avantgárd folyóiratokról kezdtünk beszélgetni. Nemcsak a dadaizmus és a futurizmus irányzatával és formanyelvével ismerkedtünk meg, de a dada versírás receptjét felhasználva mindannyian megírtuk saját dadaista költeményünket is. A ló meghal a madarak kirepülnek című Kassák verset használtuk forrásként: a magyar irodalom leghosszabb költeményét szókártyákra vágtuk fel, hogy a költői nyelv működésével kísérletezzünk. Igazi avantgárd alkotókhoz illően új verseinket kollázsokkal illusztráltuk, majd egy közös kiadványba rendeztük, végül pedig fénymásológépen sokszorosítottuk. 
A második alkalommal a futurista konyhaművészet került terítékre. A workshopon úgy tanultunk tésztát gyúrni, ahogyan még a nagymama, dédnagymama csinálta, közben viszont megismerkedtünk az olasz futuristák „Tésztaellenes Kiáltványával” és a természetes színezőanyagokkal is!  A céklapor, a spenót, petrezselyem vagy csalán, a kurkuma, sőt, akár a kakaó is gyönyörű színűvé varázsolta a tésztánkat, amit igazi, kézzel tekerős metéltkészítőn készítettünk el. Az igazán kísérletező kedvűek mintás tésztákat is előállítottak, hiszen pöttyös, márványmintás, csíkos csuszatésztából sosem elég! A műhelymunkát nagyszabású dadaista ebéddel zártuk, ahol elfogyasztottuk a műalkotásokat. 




Harmadik foglalkozásunkon a virtualitás és a művészet kapcsolata volt a témánk. Szó esett a virtuális terekben és a mindennapi közbeszédben nagyon is aktuális NFT (Non-fungible token) fogalmáról, digitális műalkotásokról. Beszéltünk arról, hogy mi adja a műalkotás értékét, hogy és mit alkot a mesterséges intelligencia, milyen digitális alkotói technikák léteznek és mi a kapcsolatuk a szeriális műalkotásokkal? A foglalkozás végén elkészítettük saját NFT terveinket, amiket aztán matrica formájában sokszorosítottunk. 
Negyedik találkozásunkon a reklám műfaját jártuk körül. Kassák reklámról szóló írásai és érdekes felvetései nyomán beszélgettünk mi is a reklámok, hirdetések saját életünkben játszott szerepére. Mi hogyan formáljuk a világot ízlésünkkel, tevékenységeinkkel (tudatosan és öntudatlanul)? Saját identitásunk, véleményünk kifejezésre juttatására az egyik legkézenfekvőbb példa a testünkön viselt ruhánk, kiegészítőink, különböző szimbólumok. A foglalkozás utolsó részében az avantgárd formanyelvet és a reklámgrafika elemeit felhasználva kollázsokat készítettünk, olyan társadalmi üzeneteket fogalmazva meg, melyet magunk is bátran vállalnánk. A kollázsokat kitűző formájában viselték és vitték haza a műhelytagok. 

 

Utolsó alkalommal rendhagyó múzeumi reggelire láttuk vendégül a tanodásokat a Kassák Múzeumban. Ezúttal a múzeum mint intézmény került figyelmünk középpontjába. Hogyan befolyásolja a viselkedésünket a múzeumi tér, és hogyan befolyásolja a befogadói élményünket a saját viselkedésünk? Kinek szól a kiállítás? Mi minden van a múzeumban, ami nem is látható a látogatóknak? Mit csinál a kiállítás velünk, és mit csinálhatunk mi a kiállításban? Közös piknikre invitáltuk a csoportot a múzeum terébe, ahol kakaó és keksz mellett beszélgettünk a korábbi múzeumi tapasztalataikról, előzetes elvárásaikról, és kicsit ráhangolódunk a helyszínre. Ezek után bejártuk a kiállítóteret és különböző játékok segítségével megpróbáljuk megtalálni a saját helyünket a kiállításban. A dada, a futurizmus és más avantgárd irányzatok szellemiségétől inspirálódva, valamint korábbi kiállítások megmaradt installációs elemeit, reprodukcióit, személyes tárgyakat és saját testünket használva eszközül, kicsit meghekkeltük, újragondoltuk, kommentáltuk a “Kassákot!”. 

Visszavárunk benneteket!



 

Image
Pro Filii logo









 

2024.02.05