Ez a megközelítés szorosan kapcsolódik Kassák Lajos képzőművészeti munkásságához, mely hazánkban évtizedekig elismerés nélkül maradt, miközben irodalmi műveit kanonizálták és a Petőfi Irodalmi Múzeum befogadta hagyatékát. Ez a kettősség példázza, hogy az élettörténeti sajátosságok (formális oktatás hiánya, az önképzés) mellett az időben és térben szerteágazó szervezői és alkotói tevékenységek, a képzőművészet, a folyóiratszerkesztés, a kultúraszervezés, a tervezőgrafikai megrendelések, a közéleti szerepvállalás és az írás együttese megnehezíti, hogy egybefüggő életműként lássuk és kutassuk Kassák pályáját. A bécsi emigrációs évek alatt kidolgozott konstruktivista festészeti programja rávilágít arra a jelenségre is, hogy az avantgárd művészet megszületésekor csak korlátozott intézményi nyilvánossághoz jutott: hiányoztak azok a galériák és folyóiratok, amelyek legitimálták volna a radikálisan új művészeti törekvéseket. Kassákhoz hasonlóan más avantgárd alkotók gyakran saját kiadványaikban és kiállítóhelyeiken, valamint önszerveződő hálózataikon keresztül teremtettek nyilvánosságot maguknak, miközben a hagyományos intézményrendszer idegenkedéssel vagy elutasítással viszonyult hozzájuk.
Kassákhoz hasonlóan számos alkotó tehát azért hiányzik a kánonból, mert munkásságuk nem illeszkedik az irodalom- és művészettörténet hagyományos kategóriáihoz: alkotóik csak egy-egy életszakaszban foglalkoztak képzőművészettel, több műfaj között mozogtak, vagy olyan intézményi és társadalmi környezetben dolgoztak, amely nem tette lehetővé munkásságuk kanonizációját. Az életművek töredékességét a huszadik század első felének turbulens politikai és társadalmi folyamatai is jelentősen befolyásolták: a magyar modernizmus és avantgárd irodalom és képzőművészet számos alkotója kényszerült egyszer, vagy többször is rövidebb időre, vagy akár egész életére emigrációba. A külföldre került hagyatékok csak ritka esetekben maradtak egyben, és még ritkább esetekben kerültek – akár hazai, akár külföldi – közgyűjteményekbe. A hiányzó életművek története tehát nem pusztán a művek eltűnésének következménye, hanem a művészeti intézmények története is, a múzeumi gyakorlat és az irodalom- és művészettörténet-írás sajátos működésének eredménye is.
A Kassák Múzeum arra törekszik, hogy ezt a megközelítést más, perifériára került alkotói szerepekre is kiterjessze. Gondolunk itt, a Kassák szerkesztői és szervezői tevékenységét támogató „láthatatlan” női munkatársakra, a család háttérbe szorult, Kassák árnyékában élő alkotókra, a nem hivatásos művészet képviselőire, valamint azokra a sokrétű személyiségekre és szervezőkre, akik alkotói tevékenységük mellett más területeken is fontos szerepet játszottak. Az egyéni, monografikus kiállítások azonban nem csak egy-egy sajátos alkotói életművet tárnak fel, hanem tágabb társadalmi, politikai és művészeti kérdésekre is rávilágítanak, és kapcsolatba hozzák egymással az egyes életműveket. Ezt a módszert követtük többek közt Barta Sándor és Újvári Erzsi, Révai Ilka és Révai Éva, valamint Szittya Emil életművének bemutatásakor. A kánon tágítása tehát nem újkeletű irányváltás, hanem a múzeum alapállásából, a Kassák örökségéhez való viszonyunkból és a múzeum pozíciójából is következik.
Ehhez a sorozathoz kapcsolódnak a 2027-től tervezett kiállításaink is. Tavasszal nyitjuk meg Kálmán Kata fotográfusi és szerkesztői tevékenységén keresztül a modern fotókönyvek műfaját fókuszba helyező tárlatot,. Kálmán Kata munkássága elsődlegesen a Tiborc című szociográfiai album kapcsán ismert, kiállításunkban azonban bemutatjuk a második világháború utáni időszakban a Képzőművészeti és a Corvina kiadónál végzett szerkesztői tevékenységét is. A kiállítás a 2023-ban Kálmán férjének, Hevesy Ivánnak rendezett tárlat párdarabjaként is felfogható, ugyanakkor Kálmán Kata együttműködésre építő alkotói gyakorlatának fókuszba állításával az életművét önálló alkotói pozíciója felől értelmezzük.
Terveink szerint 2027 őszén mutatjuk be Gergely Sándor munkásságát, Barki Márton feltáró kutatásaira építve. Gergely a magyar avantgárd szinte teljesen elfeledett alkotója: mindössze néhány korai, Kassák körében készített szobra volt eddig ismert. 1920-ban Berlinbe költözött, ahol szobrászként, grafikusként, a Gurlitt galéria alkalmazottjaként, valamint később a Neue Revue című antifasiszta folyóirat szerkesztőjeként dolgozott. 1932-ben öngyilkos lett, hagyatéka szinte teljesen megsemmisült. A magángyűjtőknél és nyugat-európai archívumokban fennmaradt fényképek, grafikai sorozatok és folyóiratok alapján azonban rekonstruálhatóvá válik a vizuálisan és tartalmilag is felforgató, és a weimari Németország kaotikus kulturális életéhez rengeteg szálon kötődő életműve.
Önálló bemutatót szentelünk Kassák élet- és alkotótársának, Simon Jolánnak is. Simon Jolán a magyar avantgárd mozgalom egyik legfontosabb háttérembere volt: Kassák alkotó- és szerkesztőtársa, a Ma és más folyóiratok terjesztője, dadaista versszavaló, szavalókórus-vezető, nem utolsó sorban a Kassák-háztartás vezetője. Munkássága, noha szinte mindig Kassák árnyékában és annak viszonylatában értelmeződött, önmagában tekintve is kiemelkedő, és egyúttal rávilágít a modern művészeti termelés láthatatlan, reproduktív és efemer munkafolyamatainak jelentőségére. A Kassák Múzeumban Csaplár Ferenc már 2003-ban rendezett emlékkiállítást Simon Jolánnak, azonban az elmúlt években végzett kutatásaink, valamint Kassák és Simon Jolán levelezésének kritikai kiadása radikálisan új kontextus teremtenek az életmű újraértelmezéséhez.
Csatlós Judit – Szeredi Merse Pál