A Kassák Múzeum és a SzöSz-Műhely új programsorozatával, a fővárost hátrahagyva, az ország különböző pontjain hátrányos helyzetű diákokkal, helyi művészekkel és civil egyesületekkel közösen folytatja és gazdagítja a múzeum terében már évek óta sikerrel működő művészetpedagógiai programjait, és arra törekszik, hogy az új partnerekkel megalapozza a városhatárokon átívelő, jövőbeli szakmai együttműködést. A Vándor Dada Szerkesztőség foglalkozásairól blogbejegyzésekben számolunk be nektek.
Pécsett harmadszorra ült össze gyakorlott Dada Szerkesztőségünk; újra nekiveselkedtünk, hogy folytassuk jövőbeli kiadványunk összeállítását. A szerkesztőségi ülés főszereplőjévé ezúttal az avantgárd báb lépett elő: ez furcsa keveréke az emberinek és a gépinek, az élőnek és élettelennek, a valódinak és a szürreálisnak.
"Micsoda, kicsoda egyáltalán a bábu?" ̶ tettük fel magunknak a kérdést. Furcsa és rejtélyes teremtény, egyfelől nagyon hasonlít ránk, másfelől nagyon különbözik is tőlünk. Nem anyától születik, hanem mi készítjük el, de mégis, mintha önálló életet élne. Mi mozgatjuk, de olykor úgy tűnik, mintha mégsem akarna engedelmeskedni nekünk. A bábunak saját törvényei és akarata van, és ha segítünk neki abban, hogy fellépjen a színpadon ̶ vagy az azt helyettesítő asztallapon, parkettán, matracon ̶ , akkor megtapasztalhatjuk, hogy micsoda odafigyeléssel és megértéssel kell vele együttműködnünk ahhoz, hogy szabadok lehessünk a közös játékban.
Vera Mihajlovna Ermolajeva -Táncoló figurák, 1920
Különféle példákat soroltunk a foglalkozáson, és a gyerekek saját élményeikről, ötleteikről is beszámoltak, amikor arról beszélgettünk, hogy vajon milyen is lenne a színház, ha teljesen kihagynánk belőle a színészeket és mondjuk embernagyságú bábok szerepelnének az előadásokon. Lehet-e szebb, igazabb a mindig pontosan kiszámítható, érzelem nélküli, gépies tánc a színpadon, mint az eleven színészek által játszott előadás?
Vera Mihajlova Ermolajeva: A Mutatványos, 1920 körül
Bármennyire is furcsa, de nagyjából száz évvel ezelőtt a színészek nélküli színház ötlete sok avantgárd művészt foglalkoztatott. Úgy vélték, a színházművészetnek nem csak az emberi érzelmek és gondolatok bemutatása a feladata (felidézve a nagy szerelmeket, az intrikusok ármányait, a kapzsi gazemberek vagy a mulatságos alakok viselkedését), hanem fel kell hívnia a figyelmet a körülöttünk lévő élettelen dolgokra is. Az anyagokra, amelyekből az előadás és egész világunk felépül: a fából készült színpadra, a vászonra festett díszletre, a téglából emelt színházépületre, a betonból épült utakra, az acélból konstruált gyárakra.
Ezek a művészek olyan szereplőket álmodtak meg, akik a színpadon életre tudták kelteni az élettelent. Az avantgárd művészek szerint a hús-vér színész erre képtelen. A színészben túl sok az “emberi”, játékát, amely sokszor csapongó és kiszámíthatatlan, az érzelmek irányítják. Bezzeg a báb!
Pablo Picasso jelmezterve az 1917-ben bemutatott “Parade”című baletthez
A báb kiszámítható. Játékát nem befolyásolják érzelmek. A báb mindig ugyanolyan gyönyörű, vagy mindig ugyanolyan csúnya. A báb kiegyensúlyozott, tökéletesen játssza a szerepét, újra és újra. Nincsenek érzelmei, nincs akarata. Ezzel szemben a színész mindig valami mást játszik el, mint ami ő maga, mindig valaki más bőrébe bújik bele. A báb ellenben soha nem akar más lenni, mint ami, nem tesz semmit másképp, mint amilyen a természete, mint ami ő maga. A báb tökéletes, önmagával harmóniában élő, fantasztikus gépezet, aki (vagy ami) valahol hasonlít is a vonathoz, a repülőhöz, a gyárakhoz: azokhoz az elképesztő konstrukciókhoz, amikkel a huszadik század embere jobbá akarta tenni világot.
A gyerekekkel közösen olyan művészek munkáit vizsgáltuk meg, mint a magyar származású Blattner Géza, aki kifejezetten csúnyácska bábukat szeretett készíteni. Például rovarra hasonlító árnybábokat vagy olyan figurákat, amelyek teljesen átlátszóak voltak, és inkább hasonlítottak egy gép alkatrészeire, mint emberre vagy más élőlényre.
Blattner Géza árnyfigurája. André Kertész fotója
Miközben példákat kerestünk, kiderült: az avantgárd női művészek közül sokan foglalkoztak báb- és maszkkészítéssel. A figurákat pedig olyan őrülten bolondos, gyakran “ökörködős” előadásokban szerepeltették, mint amilyeneket a dadaisták zürichi törzskávéházában, a Cabaret Voltaire-ben tűztek műsorra. A zseniális Emmy Hennings és Hannah Höch például kesztyűbábukat varrtak, és néha maguknak is ugyanolyan ruhát csináltak, mint amilyet a bábujuk viselt.
Hannah Höch bábjai 1916-ból
A beszélgetést, ötletelést követően elkészítettük saját bábuinkat.
Van kedvetek nektek is egy saját bábot készíteni és kísérletezni vele? Mi sem egyszerűbb!
Hogyan készül a kartonbáb?
Szükséged lesz
keményebb karton darabokra
tűre, cérnára
ollóra
gombokra
egy kis darab szövet maradékra
esetleg ragasztóra
Ha nem szeretsz varrni, jancsiszöggel is készítheted!
1. Vágj ki a kemény kartonból tetszőleges formákat, és állítsd össze a testet! Ha több részből szeretnéd kialakítani a felsőtestet, ragaszd egymáshoz az elemeket!
2. A mozgatható részek összeillesztésére gombokat használhatsz. Először egy hegyes ollóval lyukaszd át egy ponton az összes elemet, amit össze akarsz kapcsolni. Fűzd be a tűbe a cérnát és csomózd meg a végét! Itt jön egy apró fogás: a cérnára először egy apró anyagdarabot fűzünk, ez hátulról nem engedi majd átcsúszni a csomót a lyukakon. Fűzd át a tűt az összes elemen, végül a gombon, majd ölts vissza a másik gomblyukon keresztül, és újra az összes elemen, a rongydarabot is beleértve. Feszítsd meg a cérnát, hogy ne legyen laza, de azért tudjon mozogni a “papírízület”!
Végül kösd el a csomót!
3. Varrd össze sorban a többi elemet is, és már kész is a bábod! Ha gondolod, kifestheted színesre, vagy díszítheted filctollal, papírkivágásokkal.
Ugye, milyen egyszerű?
