ADVENTI FÉNYLÉNYEK

Hidegek a reggelek, dércsipkés a fű, a csupasz faágak. Tompábbak a fények és a színek odakint, csak az örökzöld növények tűnnek elevennek. Kassák Lajos absztrakt növényrajzaiból kiindulva világító díszeket készítettünk, melyek vicces formájukkal és foszforeszkáló színeikkel derítenek jó kedvre.
Image
adventi fénylények

A különös alakzatok álomszerű virágok, növények, úgynevezett biomorf alakzatok. A görög bios, azaz élet és a morphe, azaz forma szavak ötvözete eleven, élő formát, élőlényt sejtet. Kassák Viráglegenda (1938) című versében álomra készülődő virágokról is ír.

Kassák Lajos: Viráglegenda 

Kertünkben már alszanak a virágok 
langyos szellőben és holdfényben alszanak. 
ha elég bátorságom lenne hozzá 
leszakítanék egy violát, hogy reggel 
színnel és illattal keltsem kedvesem. 

A hold muzsikája szól a kert felett
s közben, mintha aludnának virágaink. 
Aztán látom a függöny résein át, 
egy kibomlott rózsa leszakad az ágról 
s mint a madár, átszáll a szomszéd kertbe. 

A hold ekkor éppen előttem úszott 
s Szent Dávid, kit mindnyájan nagyra becsülünk 
letette hegedűjét és egy kancsót 
nyújtott felém a messzi ég küszöbéről. 

Igyál, mondta. Nem. Aztán mégis ittam 
és egészen elfelejtettem kedvesem. 
Óh, a virágok már mind szárnyra keltek 
s míg részeg voltam, döntöttek sorsom felett.

Tarts velünk és készítsd el saját biomorf díszeid, amelyek épp annyira jók lesznek karácsonyfa vagy ünnepi ablakdísznek, mint útjelzőnek a sötétben.

Mire lesz szükséged hozzá? 
• sárga kartonlap
• Glow narancs és zöld színű, sötétben világító festék, ami hobbi- vagy dekorboltokban kapható
• olló
• ecset
• toll 
• tű és hímzőfonal 
• ragasztó stift

Kassák grafikáin hajladozó növénykéket, indákat, vagy határozott, de szabálytalan körvonalú formákat látunk. A biomorf alakzatok nem árulják el, inkább csak sejtetik számunkra, hogy milyen élőlényről van szó élőlényről egyszerű növénykék, moszatok, egysejtűek, baktériumok is lehetnek ilyesmi alakúak.

 


Ezeket a rajzokat vagy a grafikák részleteit nem nehéz lemásolni. Érdemes az alakzatokat körberajzolni követve a „növények” körvonalát. Ha nem akarsz másolni természetesen saját fantázia lényeket is rajzolhatsz! A kész rajzot keretezd körbe legalább egycentit hagyva az eredeti rajz és a keret körvonala között.
 

Image
alakzatok másolása

Kartonlapra másold át Kassák növénymotívumát, vagy alkosd meg saját „lényedet” és rajzold körbe, ahogy a fotón látod. Vágd ki, majd készíts egy hátlapot neki, úgy hogy a kivágott alakzatot újra körberajzolod és azt is kivágod. Például így
 

Image
hátlap készítése


Ha ezzel megvagy, következő lépésként fesd le két különböző színű sötétben világító festékkel a két formát. Legalább két réteget kell felvinni (közben hagyd kicsit száradni), hogy a forma valóban világítson majd a sötétben. A második réteg után kisimul majd a kezdetben meghajlott karton is.

 

Image
festékkel bekent alakzatok


Ha a festék megszáradt, ragaszd egymáshoz a két formát. A tervezett akasztót (selyemszalagból vagy egyszerű zsinórból formázz egy hurkot) illeszd a két lap közé mielőtt összeragasztanád őket. Látványosabb megoldás, ha még körbe is varrod valamilyen elütő színű hímzőfonallal és pelenkaöltéssel a két összeragasztott lapot – így egészen egyedi ünnepi ablak- vagy karácsonyfadísz válhat belőle. Sőt, díszíthetsz vele ajándékcsomagot vagy lehet belőle nagyon egyedi kulcstartó is.

 

Image
varrott alakzatok


 

Image
elkészült fénydíszek



Végezetül jöjjön a legizgalmasabb rész: próbáld ki a sötétben világítanak-e fénylényeid. 
Tipp: Jót tesz, ha lámpafénynél hagyod töltődni őket minimum egy óra hosszat!

 

Image
világító díszek


Jó munkát, jó szórakozást kívánunk!
Papírműhely bejegyzésünket Martincsák Kata készítette.





 

2024.12.07