„Két rokonom lakott a Fóthi úton, felkerestem őket, és ott is maradtam. Az egyik nénémnek egy autóvezető fia volt, a másik nénémnek pedig három lánya, a legidősebb velem egykorú. Délután kimentünk a Szúnyog-szigetre játszani. A legidősebb lánnyal, akit Rózának hívtak, az első pillanattól kezdve barátságot kötöttünk. Okos és nagyon finom lány volt. Ez volt az első lány, aki komolyan tetszett nekem, nem a kamaszok éhségével, inkább valami céltalan, tiszta szeretettel kapcsolódtam hozzá. (…) Hazafelé együtt mentünk karonfogva, valamivel a társaság előtt” - jegyezte fel Kassák az "Egy ember élete" című önéletrajzi ihletésű regényében.
Újpesti-öböl, háttérben a Népsziget. Danubius Hajó- és Gépgyár RT., BABA - VIDA (1892) csavaros vontató gőzhajó
Fortepan / Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Történeti Fényképek Gyűjteménye / Óbudai Hajógyár gyűjteménye
Az Orczy kerttel vagy a Margit-szigettel ellentétben, az elsősorban ipari használatra szánt szigetet díjmentesen és korlátozás nélkül lehetett látogatni a monarchia idején is, és a 19. század végére egyre gyakoribbá váló sztrájkmozgalmak is rendszeresen ütötték itt fel a tanyájukat. Legyen szó a szakegyletek által előkészített vagy spontán sztrájkról, a megszokott forgatókönyv szerint, a munkások kollektívan kivonultak a gyárból és valamelyik vendéglő kertjében ütöttek sztrájktanyát, ahol megszervezték a sztrájkolók képviseletét és szavaztak a munkáltatónak benyújtandó követelések tartalmáról. Elhúzódó sztrájk esetén a sztrájktanyák közösségében a szervezeti munka mellett jutott idő a sportra és a játékra is.
Jutagyári munkásleányok a sztrájktanyán (1903), Textilmunkás, 1980. május
Amikor 1903-ban a sztrájkoló jutagyári nők kivonultak a Szúnyog-szigetre táncot, képviselőválasztást és társasjátékot rendeztek (A jutagyári sztrájk, Népszava, 1903. május 30.). A játék és a pihenés nem volt kevésbé értékesen eltöltött idő, mint a szervezeti munka. A gyakran 12 órát is meghaladó munkaidő és a gyárak egészségtelen munkakörülményei felértékelték a sztrájk alatt eltöltött szabad órákat, és az olyan könnyűipari ágazatokban, mint a textilipar, amelyhez a jutagyár is tartozott, sok kiskamasz is dolgozott. A sztrájktanyán azok a gyerekek is felszabadultan játszhattak a kortársaikkal, akik a felnőttekkel együtt, szintén 11–12 órát töltöttek naponta a gyárban. Az első Szúnyog-szigetre települt sztrájktanyát 1890-ben a péklegények szervezték maguknak: „az immár történelmi nevezetességű »Szúnyog sziget« vendéglősét előre értesítették, hogy kellő mennyiségű ételt és italt szerezzen be. Sőt a szomszédos »Kis-szigeten« éjjeli szállásról is gondoskodtak a péklegények számára, hol az éjelt töltendők lesznek” (A péklegények strikeja, Nemzet, 1890. május 4.).
A szinte végtelen munkaidő és az embertelen munkakörülmények miatt sztrájkba lépő péklegények 1890. május elsején a Városligetben tartottak gyűlést, és onnan szervezetten, énekelve, vonultak át a Szúnyog-szigetre. Az út az újpesti iparnegyeden vezetett keresztül, ahol „több ezer ember, többnyire munkás várt a tömegre zászlóval és zeneszóval” (Uo.). Mivel a csekély fizetésért dolgozó péklegények munkája hajnaltól késő estig tartott, sokuk nem tehetett mást, mint hogy a munkahelyén aludt, ahová a sztrájk alatt viszont nem mehetett vissza. Ezért a szigeten a sztrájktanyát úgy kellett kialakítani, hogy a munkások egy részét több napra el is lehessen szállásolni. A sztrájktanyákon közösen eltöltött idő meghatározó szerepet játszott abban, hogy a sztrájkolók összehangoltan tudjanak cselekedni. Rendszeresen gyűléseztek, itt hoztak döntéseket a sztrájkkövetelésekkel és az ellenállás lehetséges stratégiáival kapcsolatban. Gyakran megjelentek a Szociáldemokrata Párt küldöttei is, becsatlakoztak a sztrájk-szervezésbe, és a szakegyletek mellett agitáltak. A sztrájktanya volt a sztrájk szervezeti központja és karhatalmi feloszlatása sok esetben egyet jelentett a sztrájk végével, mivel megnehezítette a sztrájkbizottság és a munkások közötti kommunikációt, szétzilálta a sztrájkolók közösségét, és az egymástól izolált, vagy rosszabb esetben szállás nélkül maradó munkások hamar elkezdtek visszaszivárogni a gyárakba.
A századfordulóra a sztrájktanya, a sztrájkjog és a gyülekezésijog egymástól el nem választható fogalmakká váltak. A sztrájktanya rendezetlen jogi szabályozása lehetőséget nyújtott az államnak, hogy tovább nehezítse a sztrájkolók szervezkedését. A szociáldemokraták az 1908-as új ipartörvénnyel kapcsolatban is kiemelték, hogy a törvény továbbra sem foglalkozik érdemben a sztrájktanyákkal, miközben „a sztrájkgyűlések kérdését a sztrájktanya szabályozása nélkül elrendezni nem lehet. Aki a sztrájktanya dolgáról megfeledkezik, ezt nyilván szándékosan teszi, azért, hogy a közigazgatás a mai önkényes eljárás mellett megmaradhasson és a sztrájktanya megengedését vagy föloszlatását a jövőben is attól tegye függővé, hogy a főszolgabíró úr a munkásokkal szemben, vagy a munkásoknak harcával szemben milyen indulattal viselkedik” (Az új ipartörvény, Népszava, 1908. szeptember 1.).
A fuvarkocsisok sztrájktanyája a Szúnyog-szigeten, fényképész Kiss Ferenc, Vasárnapi Újság
Az évszázad fordulóját követően szinte nem volt olyan év, amikor a Szúnyog-szigeten ne táboroztak volna sztrájkoló munkások, és a sztrájkok alatt rendszeressé váltak a rendőri intervenciók és oszlatások is. 1903-ban annak az újpesti jutagyárnak a munkásai vonultak ki a szigetre, ahol néhány évvel később Kassák is dolgozott, amíg sztrájkszervezés miatt el nem bocsájtották. 1904-ben, a bérkocsisok általános sztrájkja alatt, a rendőrség jelölte ki a Szúnyog-szigetet a sztrájkolók számára, arra számítva, hogy a városon kívül eső, rossz infrastruktúrával ellátott helyen, a rossz idő miatt a munkások hamar elvesztik sztrájkhajlandóságukat (Eperjesi László, A Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezetének elődszervezetéről, 1894–1905, Párttörténeti Közlemények, 1986. március).
1904. április 25-én reggel a fővárosi fuvarosok általános sztrájkba kezdtek. A munkaidő szabályozása, a túlóradíj bevezetése és a vasárnapi teljes munkaszünet mellett, a bérkocsisok követelték a szakegyletekben végzett szakszervezeti munka és a szakszervezeteket választott képviselőinek, a bizalmiaknak az elismerését is, továbbá azt, hogy májusi elseje szintén legyen szabadnap. Boda Dezső rendőrkapitány, a korábbi évek zavargásaira hivatkozva nem engedélyezte a sztrájkolóknak, hogy a város központjában tanyázzanak, ezért a sztrájkgyűlés résztvevőit a rendőrség arra kérte, hogy reggel öt órakor gyülekezzenek a Hermina kertben, ahonnan majd együtt vonulnak át a rendőrség által kijelölt sztrájktanyára (Az általános fuvaros sztrájk, Friss Újság, 1904. április 25.). Másnap reggel a rendőrség utasításnak megfelelően a sztrájkolók a Hermina kertnél gyülekeztek és a sztrájkbizottság megjelent a főkapitányságon, ahol közölték velük, hogy a Szúnyog-szigeten jelölik ki számukra a sztrájktanyát, de mielőtt a bizottság tagjai az információval visszatérhettek volna a Hermina kertbe, a rendőrség már elkezdte oszlatni az ott gyülekező tömeget. A sztrájkbizottság gondoskodott arról, hogy a Hermina kertből távozók a kijáratnál egyenként értesüljenek a sztrájktanya új helyéről, de a rendőri intézkedés így is megtette a hatását. A szigeten szinte elölről kellett kezdeni a sztrájk megszervezését (Eperjesi 1986, i. m.). Annak érdekében, hogy a sztrájkolók minél kényelmetlenebbül érezzék magukat, a rendőrség lezárta a sziget újpestre vezető kijáratát, így este az elsősorban Angyalföld környékéről érkező bérkocsisok több órás kerülővel, a Margithíd érintésével juthattak csak haza. A rendőri intézkedések ellenére a sztrájktanya létszáma folyamatosan növekedett, amíg a harmadik napon a rendőrség a sztrájktanyát feloszlatta (lásd uo.). Társadalmi Lexikon szerint az oszlatás jelentősebb utcai harcokba torkollott (Szállítási munkások-szócikk, Társadalmi lexikon, 1927). Mivel munkáltatók vidékről érkező kocsisokkal hamar helyettesítették a kieső munkaerőt, a sztrájkbizottság a követelések jelentős részét fel kényszerült adni, és azért is küzdeniük kellett, hogy a sztrájkoló kocsisokat visszavegyék az állásunkba (Eperjesi 1986, i. m.).
A fuvarkocsisok sztrájktanyája a Szúnyog-szigeten, fényképész Kiss Ferenc, Vasárnapi Újság
A következő évben, 1905-ben a Szúnyog-sziget újra sztrájktanyává alakult, miután a vasipari munkások általános sztrájkot hirdettek. Ekkor a Szúnyog-szigeti csak egy volt a számos sztrájk-tanya között, ahol a város vasmunkásai gyülekeztek. A tiltakozásokat egy lokális eset, Konvicsni Nándor öntőmester és az alá tartozó akkordmunkások konfliktusa indította el. Konvicsni, aki az Oetl-gyár alkalmazottja volt, a Friss Újság beszámolója szerint, amellett, hogy folyamatosan akadályozta a teljesítménybérezésben dolgozó munkások haladását, súlyosan bántalmazta a tanoncokat (A vasöntők sztrájkja, Friss Újság, 1905. május 16.). Hasonló helyzetben a jogi környezet a legkevesebb esetben tette lehetővé, hogy a munkások megvédjék magukat. Mivel a törvény a tanoncokkal szemben engedte a „házi fenyíték” alkalmazását, a sztrájk maradt az egyetlen eszköz, amellyel a munkások ki tudták fejezni a munkahelyi bántalmazások miatt érzett kollektív felháborodásuk (A vas- és fémmunkások sztrájkja, Polytechnikai Szemle, 1905. június 15.). 1905 nyarán az Oetl-gyár ügyéből egy több mint 20.000 (az Alkotmány című lap szerint 50.000) vasipari munkást megmozgató általános sztrájk nőtte ki magát, melynek résztvevői Konvicsni elbocsátása mellett követelték az általános bértarifa bevezetését és a munkások szervezeteinek elismerését is (Általános vas- és ércöntősztrájk, Népszava, 1905. május 23.).
Ezen sztrájkok rövidtávon elvétve hoztak érdemi változásokat munkások életkörülményeiben. Sem a jogi, politikai, sem a gazdasági környezet nem kedvezett a sztrájkolónak, viszont a sztrájktanyákon történő munkásmozgalmi szervezkedés és agitáció is hozzájárult a munkásmozgalom lassú növekedéséhez, a szakszervezeti rendszer és a Szociáldemokrata Párt megerősödéséhez, és utóbbi három hónappal a vasipari munkások sztrájkja után, 1905. szeptember 15-én először szervezett látványos, tömegeket megmozgató politikai sztrájkot a parlament elé, ahol az általános, titkos választójog bevezetését követelték (A vörös péntek: Budapest munkásai a parlament előtt, Népszava, 1905. szeptember 16.).
Sztrájk-dalok, Kakas Márton, 1906. június 20., 14.