Mai bejegyzésünk főszereplője az avantgárd (marionett) báb, ez a furcsa keveréke az emberinek és gépinek, az élőnek és élettelennek, a valódinak és a szürreálisnak. A bejegyzésben röviden olvashattok arról, hogy miért is foglalkoztatta annyira a báb és a bábszínház az európai és magyar avantgárd művészeket, a Kassák Lajos köréhez tartozó alkotókat. A szövegekhez tartozó gazdag illusztrációs anyag segíthet benneteket abban, hogy lépésről lépésre elkészíthessétek a saját teremtményeteket. Jó alkotást!
A képen Vera Mikhailovna Ermolaeva alkotása
Milyen lenne a színház, ha kihagynánk belőle a színészeket és mondjuk embernagyságú bábok szerepelnének az előadásokon? Lehet-e szebb, igazabb a mindig pontosan kiszámítható, érzelem nélküli, gépies tánc a színpadon, mint az eleven színészek által játszott előadás?
Bármennyire is furcsa, de nagyjából száz évvel ezelőtt a színészek nélküli színház ötlete sok avantgárd művészt foglalkoztatott. Úgy vélték, a színházművészetnek nem csak az emberi érzelmek és gondolatok bemutatása a feladata (felidézve a nagy szerelmeket, az intrikusok ármányait, a kapzsi gazemberek vagy a mulatságos alakok viselkedését), hanem fel kell hívnia a figyelmet a körülöttünk lévő élettelen dolgokra is. Az anyagokra, amelyekből az előadás és egész világunk felépül: a fából készült színpadra, a vászonra festett díszletre, a téglából emelt színházépületre, a betonból épült utakra, az acélból konstruált gyárakra.
Olyan szereplőket álmodtak meg, akik a színpadon életre tudták kelteni az élettelent. Az avantgárd művészek szerint a hús vér színész erre képtelen. A színészben túl sok az “emberi”, játékát, amely sokszor csapongó és kiszámíthatatlan, az érzelmek irányítják. Bezzeg a báb!
A báb kiszámítható. Játékát nem befolyásolják érzelmek. A báb mindig ugyanolyan gyönyörű, vagy mindig ugyanolyan csúnya. A báb kiegyensúlyozott, tökéletesen játssza a szerepét, újra és újra. Nincsenek érzelmei, nincs akarata. Ezzel szemben a színész mindig valami mást játszik el, mint ami ő maga, mindig valaki más bőrébe bújik bele. A báb ellenben soha nem akar más lenni, mint ami, nem tesz semmit másképp, mint ami a természete, mint ami ő maga. A báb tökéletes, önmagával harmóniában élő, fantasztikus gépezet, aki (vagy ami) valahol hasonlít is a vonathoz, a repülőhöz, a gyárakhoz: azokhoz az elképesztő konstrukciókhoz, amikkel a huszadik század embere jobbá akarta tenni világot.
Tudnotok kell, hogy a bábok nem csak gyerekdarabokban “játszottak”, hanem felnőtt előadások fontos szereplői is voltak.
Persze, az avantgárd művészek sokféleképpen gondolkodtak: akadtak köztük olyanok, akiket éppen a báb nevetségessége, a belőle fakadó humor foglalkoztatott, különösen ha az az élő szereplővel együtt jelent meg a színpadon. Izgalmas kihívást jelentett a művészeknek, hogyan készítsenek minél változatosabb bábukat, és azok hogyan illeszkedjenek a színpadi előadások képi világába. A huszadik század elején balett- és operaelőadásokban is egyre gyakrabban tűntek fel a bábok.
Pablo Picasso jelmezterve az 1917-ben bemutatott “Parade”című baletthez
Paul Klee ujjbábjai
Olyan művészről is tudunk – például a magyar származású Blattner Géza −, aki kifejezetten csúnyácska bábukat szeretett készíteni. Például rovarra hasonlító árnybábokat vagy olyan figurákat, amelyek teljesen átlátszóak voltak, és inkább hasonlítottak egy gép alkatrészeire, mint emberre vagy más élőlényre.
Blattner Géza árnyfigurája. Andre Kertész fotója
Egy E. K. Maenner nevű avantgárd művészt az foglalkoztatta, hogyan nézhet ki egy olyan báb, ami gépszerű és emberszerű is egyszerre. Felix nevű bábuja furcsa automata figura volt: az orra hegyén telefonkagyló díszelgett, a feje búbján nem kalapot, hanem írógépet hordott, a fejéből pedig hatalmas antenna ágaskodott ki. Felix egy kicsit talán hasonlít ránk is, hiszen előre vetítette száz évvel későbbi önmagunkat, a mai embert, akinek a kezében vagy a farzsebében mindig ott van a telefon, a fülében meg a fülhallgató, és aki esténként a laptoppal “összeforrva” alszik el. Ezek a tárgyak mára annyira hozzánk nőttek, hogy meg se tudjuk már különböztetni azt, hogy hol végződik az ember és hol kezdődik a gép.
Az avantgárd nőművészek közül sokan foglalkoztak báb- és maszkkészítéssel, a figurákat aztán őrülten bolondos, gyakran “ökörködős” előadásokban szerepeltették, mint a dadaisták zürichi törzskávéházában, a Cabaret Voltaire-ben. A zseniális Emmy Hennings és Hannah Höch például kesztyűbábukat varrtak, és néha maguknak is ugyanolyan ruhát csináltak, mint amilyet a bábujuk viselt.
Emmy Hennings
Hannah Höch bábjai 1916-ból
A magyar avantgárd művészek közül is főleg nők foglalkoztak bábjátékkal, vagy bábkészítéssel. Simon Jolán és a Csák nővérek például Kassák Lajos A szolgálók élete című színdarabját úgy állították színpadra, hogy ők maguk is bábnak öltöztek.
Nagy Piroska bábuja
Rejtélyes teremtény a bábu: egyszerre nagyon hasonlít ránk, de nagyon különbözik is tőlünk. Nem anyától születik, hanem mi készítjük el, de mégis, mintha önálló életet élne. Mi mozgatjuk, de olykor úgy tűnik, mintha mégsem akarna engedelmeskedni nekünk. A bábunak saját törvényei és akarata van, és ha segítünk neki abban, hogy fellépjen a színpadon, asztallapon, parkettán, matracon, akkor megtapasztalhatjuk, hogy milyen odafigyeléssel és megértéssel kell vele együttműködnünk ahhoz, hogy mindketten szabadok lehessünk a velük való közös játékban.
Van kedvetek egy saját bábot készíteni és kísérletezni vele? Mi sem egyszerűbb.
Hogyan készül a kartonbáb?
Szükséged lesz
keményebb karton darabokra
tűre, cérnára
ollóra
gombokra
egy kis darab szövet maradékra
Ha nem szeretsz varrni, jancsiszöggel is készítheted!
1. Vágj ki a kemény kartonból tetszőeges formákat és állítsd össze a testet! Ha több részből szeretnéd kialakítani a felsőtestet, ragasztóval ragaszd egymáshoz az elemeket!
2. A mozgatható részek összeillesztésére gombokat fogunk használni. Először egy hegyes ollóval lyukaszd át egy ponton az összes elemet, amit össze akarsz kapcsolni. Fűzd be a tűbe a cérnát és csomózd meg a végét! Itt jön egy apró fogás: a cérnára először egy apró anyag darabot fűzünk, ami hátulról nem engedi majd átcsúszni a csomót a lyukakon. Fűzd át a tűt az összes elemen, végül a gombon, majd ölts vissza a másik gomblyukon keresztül, és újra az összes elemen, a rongydarabot is beleértve. Feszítsd meg a cérnát, hogy ne legyen laza, de azért tudjon mozogni a “papírízület”!
Végül kösd el a csomót!
3. Varrd össze sorban a többi elemet is, és már kész is a bábod! Ha gondolod, kifestheted színesre, vagy díszítheted filctollal, papírkivágásokkal.
Ugye milyen egyszerű?
(Felhasznált irodalom: Földes Györgyi: Marionett- és Übermarionett-elképzelések Magyarországon az 1910-es, 1920-as években Avantgárd és gender-vetület. HÍD, 83 (7).)