Gyűjteményi blogsorozatunkban virtuális kirándulásra invitáljuk olvasóinkat. Valóban a "perifériákon sétálunk": új szemszögből, topográfiai megközelítésből vizsgáljuk Kassák életének helyszíneit.
Kassák Lajos lakóhelyei közül kettő is érintett volt a 20. század eleji egyik legizgalmasabb, bár kevéssé ismert mozgalmában, amely a korabeli magas lakbérek és szabályozatlan bérleti feltételek ellen indult. Kassák a Váci úton épült Hétház lakójaként írta le az Egy ember élete és Angyalföld című regényeiben a külvároson végigsöprő lakbérsztrájkot, amely a háztulajdonosok együttes díjemelése miatt robbant ki. Kassák azonban a lakhatási mozgalomban érintett Csángó u. 3/a címre volt bejelentkezve 1909. december 21. és 1911. április 4. között, ahol Jelfy Gyula 1910 augusztusában fényképezte le a feldíszített belső udvart a közepén felakasztott háziúr és háziasszony bábujával.
De mit is jelent a 20. század eleji lakhatási mozgalom? A magas lakbérekre és a létbiztonság hiányára csak részleges megoldást jelentett, hogy a bérlők ágyrajárókat és kvártélyosokat fogadtak be. Már 1906-tól találhatunk dokumentumokat és híradásokat azokról az akciókról, amikor a bérlők a ház elleni bojkottra szólították fel az albérletet keresőket, amíg nem sikerül megegyezniük a lakbérekről. A főbérlők vagy tulajdonosok előbb-utóbb megegyezésre kényszerültek a lakókkal, mivel a felmondási ügyek elhúzódása komoly anyagi veszteséget jelentett számukra, mert közben nem érkeztek új bérlők. A bojkottok eredménye lett a lakókat képviselő „bizalmi férfiak” választása és a kollektív szerződések megkötése. Az 1909-as év elején a csoportos lakbér emelésekre válaszul új tiltakozási forma jelent meg: a lakbérsztrájk, azaz a lakók egységesen nem fizették ki a lakbért. A macskazenével, szónoklatokkal, kilakoltatásokkal, rendőrségi akciókkal, pereskedésekkel és tüntetésekkel tarkított megmozdulásokat követően 1910 nyarán törvényi szabályozás született a lakbérek emeléséről és a bérlet felmondásról.
Az 1929-ben megjelent Angyalföld című regény egymás után fűzött jelenetei a zsúfolt bérpaloták, a gyárak és műhelyek, valamint az utcák mikróvilága mellett, bemutatja a nem egyszer robbanásig feszült egyéni drámákat és forrongó közhangulatot, melyek a lakbérsztrájkokhoz vezettek. Révész György 1962-ben elkészített filmes adaptációja, az Angyalok földje, borongós tónusú képekben festi le a nélkülözést, a kilátástalanságot, és emléket állít a házról-házra járó öreg harmonikásnak.
Idézet az Angyalföld című regény 24. fejezetéből:
"A kültelek egyik ócska, földszintes házában mozgalom indult meg a háziúr túlkapásai ellen. Ésszerűtlen, asszonyi veszekedésekkel kezdődött el s átgondolt szocialista mozgalommá fejlődött. A mozgalom kiindulási helyéről már mindenki elfeledkezett, a bankok óriási bérkaszárnyái lettek a történések fészkei, s a szegény, agyonsanyargatott emberek, akik eddig lehajtott fővel sompolyogtak el a gondnokok és házmesterek előtt, most fölszegték a fejüket s tiltakozó gyűléseket rendeztek a házbéremelés ellen. (…)
– Az asszonyokat kell megnyernünk – mondta közbe a suszterné. – Ennek a harcnak az elvégzése elsősorban az asszonyokra tartozik. A férfiak egész nap dolgoznak, de mi, akik a boltba járunk, akik se elegendő tejet, se elegendő ruhát nem tudunk vásárolni a gyerekeinknek, mi érezzük a legjobban, hogy egy fillérrel sem tudunk többet fizetni a háziuraknak.
Az asszonyok, akik eddig távol tartották magukat s csak gyűlölettel gondoltak a munkások egyesületeire, most elszántan helyeseltek és követelőztek.
– Ott leszünk! Valamennyien ott leszünk!
Megindult a nyüzsgés, mindenki fölfűtötten és akaratokkal telítetten élt.
– Gyerünk! – kiáltozta Miklós s egy lehasznált vörös zászlóval a kezeiben sürgette össze az embereket az indulásra. Hatvan-hetven ember egy csoportban indult el agitálni házról házra.
Bementek a bérházak udvaraiba, körbeálltak, középütt a zászlóval, és lázító munkásdalokat kezdtek énekelni. Valamelyik lakásból aztán széket vagy asztalt hoztak elő, valaki fölállt erre az emelvényre és szónoklatot tartott a ház lakóihoz. Voltak helyek, ahol a házmester tiltakozni próbált ezek ellen a rögtönzött gyűlések ellen, de alig nyitotta ki a száját, az idegen tömeg rátámadt, rémülten menekült vissza a lakásába. Az emeletek folyosói pedig tele voltak a ház lakóival, férfiak és asszonyok nekidűltek a rácsnak, hallgatták a szónokot, helyeseltek neki és éljeneztek, ha valami nagyon nekik tetsző dolgot mondott. S a gyerekek is mind előjöttek a lakásokból, ők is kiáltoztak, zsebkendőket lobogtattak, s voltak, akik fazekakat s lábasokat hoztak elő, fakanalakkal ütötték az edények fenekét, hogy vad, fenyegető zene-bona fejlődött ki a szónoklatból.
Aztán megsokasodva tovább vándorolt a tömeg, s a másik házban elölről kezdődött az egész. Senki sem vette még elég komolyan ezt a játékot, senki sem gondolta, hogy egy napon ezek a hullámok túl fognak csapni a megengedett kereteken, senki sem gondolta, hogy a forradalom csíráit hordják magukban ezek az órák.
S eljött az elseje, s a házmester hiába jelentkezett a házbérért, senki egy fillért sem akart fizetni.
– Házbérsztrájk – adták ki a jelszót az egyletben. – Mindenki tegye félre az elsejei összeget, csak akkor fogunk fizetni, ha a bankok emberségesebb álláspontra helyezkednek velünk szemben."
Csatlós Judit
