Gyűjteményi blogsorozatunkban virtuális kirándulásra invitáljuk olvasóinkat. Valóban a "perifériákon sétálunk": új szemszögből, topográfiai megközelítésből vizsgáljuk Kassák életének helyszíneit.
A Kassák Múzeum fotótárában van néhány nyári portré Kassákról. Rövidujjú ingében elmélyülten dolgozik egy kéziraton a takaros fehér terítővel letakart asztalon a szabadban, egy másikon cigarettaszünetet tart, vagy második feleségével, Kárpáti Klárával könyököl a tornácon. A felvételeket Heimer Jenő készítette 1946-ban, abban az évben, amikor Kassákék Békásmegyerre költöztek. Bulcsú utcai lakásukat a második világháborúban bombatalálat érte, a kis parasztházat „nemzeti ajándékképpen” kapta a munkájáért, ahogy azt a Szénaboglya címen megjelent ötvenes évekbeli naplójegyzeteiben írja. A háborút követően kitelepített sváb lakosság elhagyott portáit utalták ki az értelmiségi réteg támogatásra szoruló tagjainak. Valóságos művészteleppé alakult a környék, Kassák szomszédai között volt Domanovszky Endre, Gadányi Jenő, Gyarmathy Tihamér, Hincz Gyula, Kerényi Jenő, Vedres Márk, az írók közül Darvas József, Veres Péter.
A Kőbánya utca 42. szám alatti ház nem volt összkomfortos, Kassák sajátkezűleg javítgatta, tette lakhatóvá. A kis házhoz szőlőskertet is kiutaltak a múzeum irattárában lévő dokumentumok szerint a János és Józsefhegy dűlőben, ahol Kassák gyümölcsöst telepített, lelkesen kertészkedett. A házhoz tartozó gazdasági udvarban, mint gyerekkorában Érsekújváron galambokat és tyúkokat nevelt, kutyákat tartott. Sanyi, a roppant önérzetes törpe puli és a baromfiudvar éke, Te-Pfuj, a kis japánkakas különös barátságát és játékos viadalát, valamint a galambgyilkos Fickó “rikító üzelmeit” szintén megörökítette naplójában. Szívesen horgászott a Duna-parton, Pestre HÉV-vel járt, de hozzá is sokan jöttek látogatóba. Ez az idilli állapot a politikai változások miatt csak pár évig, 1948-ig tartott. Kassákot éppen szomszédja Darvas József támadta meg az Írószövetség gyűlésén; Kassák a Magyar Dolgozók Pártjában szociáldemokrataként nemkívánatos személlyé vált, elszigetelődött. Az általa szerkesztett folyóiratokat ellehetetlenítették, műveit nem adták ki.
Az ötvenes években végül a pártból is kizárták, mert az Írószövetségben kritizálta a hivatalos irodalompolitikát. Hosszú évekig felesége matematika tanári fizetéséből tartották fenn magukat. „Ha nincs a békási ház nagy csöndje, gyümölcsöskertje, nem éltem volna túl az elmúlt komisz esztendőket.” – írja a Szénaboglyában. Békásmegyeri horgásztársa, Gadányi Jenő, akit dekadens, polgári festőként szintén kiközösítettek, rábeszélte, hogy toll helyett újból ceruzát, ecsetet vegyen a kezébe. „Hogy ne kelljen meghasonlanom a külvilággal – vallja már a hatvanas években visszaemlékezve – nyugtalan energiáimnak ismét a festészet adott kiélhetési lehetőséget.” Kassák korábban sosem tanult rajzolni, festeni, de az avantgárd irányzatok kísérleti terepén ez nem jelentett hátrányt. Idős korában szembesült a klasszikus művészeti stúdiumok hiányával, amikor közvetlen környezetétnek, házának-kertjének, a békási domboknak vagy kedvenc állatainak megörökítésén dolgozott. Lírai hangulatú, kései tusrajzai, akvarelljei talán nem mérhetők korai korszakának progresszív műveihez, de hiteles kordokumentumként életművének szerves részei lettek. A békásmegyeri házat 1954-ben adták el, s hogy a városba beljebb költözzenek, a Bécsi út 98. szám alatt vettek lakást.
Kassák ötvenes évekbeli naplójegyzeteit, visszaemlékezéseit hallgassák meg a Kassák Múzeum podcast-sorozatában! A Szénaboglya című kötetet Valcz Péter, színész-dramaturg olvassa fel. A heti folytatásokban közzétett hangoskönyv a múzeum Facebook-oldalán vagy a PIM Spotify csatornáján is visszahallgatható.
Szikra Renáta
