Gyűjteményi blogsorozatunkban virtuális kirándulásra invitáljuk olvasóinkat. Valóban a "perifériákon sétálunk": új szemszögből, topográfiai megközelítésből vizsgáljuk Kassák életének helyszíneit.
Kassák 1909 tavaszán indult el Gödrös Józseffel Párizs felé. Gödrösről, Kassák csavargótársáról csak az Egy ember élete regényből értesülünk. Kassák leírása alapján egy fiatal szobrász volt, aki Kassákhoz hasonlóan költészettel is próbálkozott, így ismerkedtek meg a munkásmozgalomban. Budapestről hajóval indultak, és Bécsben szálltak le: itt kezdődött meg kálváriájuk, mivel kiderült, hogy Gödrös, állításával ellentétben, nem tudott németül.
Félretett pénzük gyorsan elfogyott, és a kilátástalan helyzetükön csak az segített, hogy valaki javaslatára a koldusok ingyenes éjszakai szállása, az Asyl felé indultak. Kassák erről így írt az Egy ember életében:
„Nehezen igazodtunk célirányba, az Asyl kívül feküdt a városon, s a szürke kőrengeteg és megszámlálhatatlan útkereszteződés végeszakadatlannak látszott előttem. [...] Az egyik domb mögött előtűnt az Asyl. Szomorú, nagy épület volt, egyedül állt a térben. [...] A meleg vacsora, amiről nagyszerűeket fantáziáltam, nagy bögre vizes feketekávé és negyed kiló kenyér volt. Az első korty nem akart lemenni a torkomon, tartani kellett magamat, hogy szét ne nyíljon a szám, és vissza ne kelljen köpnöm ezt a moslékot. [...]
A hálóban a szolgák rendelkeztek az ágyak felett. Óriási hideg hodály volt ez a terem, vaságyakkal túlzsúfoltan. Sodronyosak voltak, de hiányzott róluk a matrac vagy a szalmazsák. Csak egy nagy, szürke lepedőt kaptunk, a párna is sodronyból volt a fejünk alatt.
Az ágy fejénél egy vaspálca ágaskodott fel a magasba, a végén fogasszerű kajmóval. Ruháinkat kis batyuba összekötöztük, s hogy az esetleges férgek meg ne közelíthessék, fölakasztottuk a rúdra, a magasságokba. Mezítelenül kellett az ágyba menni, s hogy meg ne fagyjunk, didergő testünket becsavartuk a lepedőbe. Pillanatok alatt elaludtam, nem emlékszem arra, hogy álmaim lettek volna. Reggel pihenten ébredtünk, hogy Gödrössel egymásra néztünk, hangosan fölröhögtünk. A csupasz sodrony, amin aludtunk, fonatainak mintáját belenyomta a csupasz testünkbe, s így mezítelenül megbarázdálva, nagyon komikus figurát mutattunk.
– Ezek jól ránk ütötték a bélyegzőjüket – mondta Gödrös. – De nem baj, így legalább estére könnyebben ránk ismernek.”
Kassáknak 1909-es útja során, anyagi források híján, nyomorúságos körülményekkel kellett megküzdenie. Bécstől kezdve egészen Párizsig különböző ideiglenes szállásokon, esti melegedőkön húzták meg magukat Gödrössel és Szittyával, és munka helyett koldulásból tartották el magukat. Kassák számára, aki munkásemberként szocializálódott, ez az életforma nem volt szimpatikus. 1929-ből visszatekintve, a Csavargók Világkongresszusa alkalmából írt cikkében így írt a vagabondok között szerzett élményeiről: „Én nem voltam egészen az ő fajtájukból való. Egy esztendeig úgy láttam, hogy egy vagyok velük s aztán minden további nélkül kiléptem a sorból. Az elmúlt egy esztendő csak egyik, soha el nem felejthető epizódja maradt életemnek. Visszakanyarodtam oda, ahonnan elindultam, a csavargás nem tudta eléggé foglalkoztatni izmaimat, a szabadságot nem tudtam értékelni, mint ahogyan a farkasok értékelhetik azt. Visszavágytam a civilizációba, az ipari munkához s azok közé az embertársaim közé, akikkel ismét egy lett a sorsom jóban és rosszban. Akikkel tegnap még együtt meneteltem az országúton, azok bizonyára fölényesen és megvetéssel utánam köptek, mint a renegát kispolgár után. Azóta sokszor gondoltam már vissza az elcsavargott esztendőmre, s valóban nem tudtam eldönteni a kérdést, vajon nekik vagy nekem volt- e igazam.” Különös nehézséget jelentett, hogy Kassák ekkoriban nem beszélt semmilyen idegen nyelven. Későbbi csavargótársa, Szittya Emil ekkoriban már tudott valamennyit németül, de inkább csak praktikus konyhanyelvet beszélt. Az európai értelmiség „nagy utazásának”, a grand tournak igencsak szegényes, vagabond verziója volt ez a csavargás, ami azonban nem akadályozta meg abban Kassákot, hogy az 1909-es kalandot életrajzi ihletésű műveiben mitikussá formálja, ezzel teremtve precedenst és egyúttal követendő példát a fiatalabb generációknak.
Nemcsak Kassák, de a nemzetközi avantgárd más művészei is megjárták vándorútjaikat. A román Constantin Brâncușiról az a legenda járta, hogy 2000 kilométert gyalogolt Bukaresttől Párizsig 1904-ben, öt évvel Kassák előtt, hogy ott találjon inspirációra és befogadó közegre. Tristan Tzara szintén csavargóként érte el Párizst, ahol közeli barátságba került Francis Picabiával, aki szintén nagy kalandornak számított, viszont az egész avantgárd közeg legvagyonosabb alakjaként az ő útjai közelebb álltak a nagypolgári utazások, a klasszikus grand tourok luxusához. A magyar avantgárd művészek között is találunk Kassákhoz hasonlóan elszánt fiatalokat: Csáky József szobrász Kassákot egy évvel megelőzve, 1908-ban jutott el gyalogosan Párizsba. Útja során alkalmi gipszmunkákat végzett és negyven frankkal a zsebében érkezett a francia fővárosba, ahol néhány éven belül már a kubista szobrászat vezető művészei között tudhatta magát.
Szeredi Merse Pál