Minisorozatunkban valóban a "perifériákon sétálunk": új szemszögből, topográfiai megközelítésből vizsgáljuk Kassák életének helyszíneit. Körülnézünk Kassák budapesti otthonaiban a különböző életszakaszokban, meglátogatjuk Angyalföldön, Újlipótvárosban, majd Békásmegyeren és Óbudán is. Mai bejegyzésünkben az Angyalföld déli határán, a Lehet piac mellett húzódó Bulcsú utcát keressük fel.
BULCSÚ UTCA 19/21
Kassák a harmincas évek elejétől, a lakásbejelentő lap tanúsága szerint 1932. májustól lakott Simon Jolánnal és édesanyjával, a Mutterral a Bulcsú utca 19-ben (II. emelet 7.). Ide jártak fel a Munka-körös fiatalok, ebben a lakásban írta az Anyám címére fiktív levélregényét (melyet az elmúlt hónapokban podcast formájában adtunk közre), és itt vészelte át a háborút is, akkor már Jolán nélkül, aki ebben a lakásban követett el öngyilkosságot 1938. szeptember 24-én. Az ostrom alatt a ház lakhatatlanná vált, Kassák 1945. március 25-től már a szomszéd házban, a sértetlenül maradt Bulcsú utca 21/a alatt élt egészen 1946 végéig, mielőtt Békásmegyerre költözött.
Hogy milyen volt a lakás, arról a legérzékletesebb képet Kassák második felesége, Kárpáti Klára festi egy vele készült visszaemlékező interjúban:
„– Kasit a Bulcsú utcai lakásban látogattam meg először. Ez a lakás – ha ma visszagondolok rá – nagyon szegényes volt. De amikor az 1939. év legelső napjaiban átléptem a küszöbét, úgy éreztem ilyen egyszerűen szépet, vonzóan tisztát még sosem láttam. Pedig gimnáziumbeli osztálytársaim többsége, gazdag kereskedők, bankárok, ügyvédek, orvosok gyerekei, a szó polgári értelmében jól berendezett, süppedős fotelekkel, pamlagokkal, szőnyegekkel, vitrinekkel felszerelt otthonokban éltek. Többükhöz éveken át bejáratos voltam, tudtam, mi a jómódú polgárok ízlése, de mindez közömbösen hagyott. Soha, egyetlen egyszer sem éreztem, hogy ilyen lakásban szeretnék élni. De amikor Kasihoz először fölmentem, tudtam, ez az a keret, amit elviselnék magam is. A lakás két külön bejáratú szobából és mellékhelyiségekből állt. Kasi akkor már csak egy szobát lakott, Jolán halála után a másik szoba albérlőnek volt kiadva. A Mutter az előszobából üvegfallal elválasztott cselédszobában aludt.
Itt láttam először olyan sima vonalú, szobához tervezett bútorokat, fal mellett elhelyezett iratszekrényt, íróasztalt nádfonatú karosszékkel, könyvespolcokat, amelyek célszerűségükkel, nemes anyagukkal, színükkel, a rájuk helyezett használati tárgyakkal, vázákkal, hamutartókkal, a munkához szükséges iratokkal nem voltak tolakodók, amit gazdag barátnőim lakásában éreztem, és zsúfoltságukkal nem szippantották el a levegőt, nem gátolták a benne lakót mozgásszabadságában, mint szüleim lakásában. Emlékszem, ebben az otthonban hányszor sóhajtottam fel: itt az ember vagy egy bútordarabnak vagy egy másik embernek megy neki.
Kasi otthonában a kis szoba tágasnak hatott. Pedig ebben az egyetlen szobában dolgozott, aludt és néha vendéget is fogadott. A munkához szükséges és a könyvektől, virágoktól mindig színes, falhoz simuló bútorokkal szemben, a szemközti falnál egy szokottnál jóval szélesebb dívány, vörös-fehér csíkos erdélyi szőttessel letakarva, még otthonosabbá tette a szobát. A sarokban cserépkályha és körülötte két széles bőrfotel, mely egy kis háromlábú asztalt fogott közre. Ez volt a feketéző-, ebédlőasztal, itt ültünk le tereferélni, vendéget fogadni, cigarettázni. A szoba közepén egyetlen bútordarab állt, kisméretű, amerikai, rolós íróasztal írógéppel. A parketten színes, mindig tiszta rongyszőnyeg. Az ötven éven túli, alapjában beérkezett írónak csak erre tellett, de mégis, mégis milyen szép volt mindez! A falon Kasi saját, nagyméretű konstruktív képei, Mattis-Teutsch, Kmetty, Bohacsek, Modok Mária, Czóbel és még nem tudom, ki mindenkié, s ha eleinte nem is szerettem külön-külön mindegyik képet, az összhatás felemelő és megnyugtató volt.”
(Hegyi Béla: Alkotó időszakok, idézi Erki Edit: Kassák műhelyei, Budapest, 1988, 563)
Folytatjuk.