Az Ojság 1920-ban egészen új szintre emelte a kiállítási tudósítást, amikor egy igen nagyszabású, de természetesen soha megrendezésre nem került futurista kiállításról közölt riportot, amelyet a palesztinai Műcsarnokban nem rendeztek meg. A beszámolóban Kassákot ugyan nem említik, de a köréhez tartozó művészek közül többeket kiemelnek. A riport egyrészt a művészek különcsége mellett valószínűleg az ellenük felhozott közkeletű vádakon is gúnyolódik. Az Ojság mint deklaráltan zsidó vicclap gyakran élcelődött a korabeli antiszemitizmuson, amely szorosan összekapcsolódott az antikommunizmussal és általában a modernitással kapcsolatos elutasító attitűdökkel.
„A kiállítás gyöngye mindjárt a bejárattal szemben Uitz Dávidnak [valójában Uitz Béla] »Bélcsavarodás expresszionista módra« című megrázó hatású vászna. Igen jók még a »Burzsuj reszkess«, valamint a »Kun Béla lopás közben« című vásznai is. Az igazi művészetet Uitz mellett Mattis-Deutsch Jakab [valójában Mattis Teutsch János] képviseli, aki hat nagy képpel és egész sereg linóleummetszettel szerepel. A képeknek külön-külön nincs címük, mivelhogy a művész a címek eltörlése mellett tör lándzsát. Minden képnek adható akármilyen cím, mert az épp a művészet benne, hogy ugyanaz a kép lehet »Felolvasás a szakszervezetben« vagy »Mákosnudli a szarkán« is. [...] A kiállítás keretén belül Káhana [valójában Kahána] Mózes »Káhána földjén« című vers-kötetéből olvasott fel néhány szemelvényt. A verseket egészen új technika szerint hátulról vissza, majd keresztbe és vízszintesen olvasta, hogy a felolvasás alakja végül egy teljesen szabályos Mogen Dóvidot [Dávid-csillagot] képezett, melyet lóugrás szerint forgatva, megkaptuk az alapgondolat vetületi síkját, melyet a jelenlévő szobrászok mindjárt meg is mintáztak” (Az Ojság, 1920. szeptember 25., 5.).
Kassák is elismerte Egy ember élete című önéletírásában, hogy nem mindig sikerült megértetni magukat nagyobb közönséggel: „Az újpestiek csak rossz hírünkről ismertek bennünket, s most hiába léptünk eléjük forradalmi versekkel és drámai játékkal, az egészet valami különös komédiának fogták föl, és végignevetgélték az előadást. A nagy színházterem tele volt emberekkel, s ez a tömeg egy pillanatig nem tudott fegyelmet tartani. Művészetről szóló előadás, versek és Máczának egy egyfölvonásos szomorújátéka volt műsoron. Legkedélyesebben ezt a szomorújátékot fogadták. Valami kispolgári családról volt szó a történetben, a fiú tüdőbetegen kínlódott a színpadon, az anya kétségbeesetten jajgatott, a kulisszák mögött üvöltött a szélmasina, a szereplők a német expresszionista modor szerint röviden, drámai tőmondatokban beszéltek egymással, de ezeket a rövid mondatokat is alig lehetett megérteni a zsibongásban. S mikor az anya, akinek a szerepét Jolán alakította, korty vízzel akarta életre segíteni haldokló fiát, a közönségből kicsattant a hangos röhögés. Úgy történt, hogy a haldokló nagyon izgett-mozgott a helyén, a víz kiloccsant, és ez váltotta ki a frenetikus hatást” (Kassák Lajos: Egy ember élete, Budapest 1983, 2. kötet, 513.).
A Borsszem Jankó szerzői megpróbálták „elmagyarázni” az új művészetet a „Kedves öcsém" című rovatban, amelyben egy fiktív vidéki levélírónak segítenek a Ma címlapján megjelenő Bortnyik Sándor linóleummetszetet (Bortnyik Sándor: „Linoleum-metszet.” Ma, 1919. május 15., címoldal) értelmezni, annak ellenére, hogy „itt Pesten nem hiszem, hogy találkozhatnál egy villamoskalauznővel, ki az általad beküldött képet nem értené.”
A nonfiguratív kép legkézenfekvőbb megfejtése a vicclap szerint a következő: „Két verekedő zsidót ábrázol. Az egyik tudniillik azt mondta a másiknak:– Izé, Krausz, én tudom ám milyen metszetű zsidó maga.– ? – érdeklődött Krausz.– Egy nomiléummetszetű [sic!], – csipősködött a másik, mire csúnyán hajbakaptak. Dulakodás közben beszakadt alattuk a padló és ők egy üvegraktárba estek, ahol a töméntelen cserepek és szilánkok között folytatják a verekedést.”
Vendégszerzőnk, Zsidó Bence, az ELTE TáTK szociológia szakának MA-hallgatója blogsorozatában a magyar sajtóban Kassák Lajosról és általában az avantgárdról megjelent szatirikus ábrázolásokat, köztük karikatúrákat mutatja be, amelyekkel egy szakmai gyakorlat keretében foglalkozott a Kassák Múzeumban.
Folytatjuk!