Sorozatunkban Kassák Lajos párizsi kiállításairól, a hetvenes éveiben járó művész késői nyugati karrierjéről, és e folyamat következményeiről lesz szó. Az 1960-as évek elején Kassák két alkalommal állított ki a párizsi Denise René Galériában. Mint a kelet-közép-európai avantgárd meghatározó alakjára, Victor Vasarely hívta fel Denise René figyelmét Kassákra. A négy részből álló sorozatban bemutatjuk Denise Renét és galériáját, a Kassák-kiállítások koncepcióját és szervezési nehézségeit, visszhangját a magyar kultúrpolitikában, valamint a párizsi bemutatók hosszabb távú következményeit, tanulságait.
Az 1963-as párizsi Kassák kiállítás meghívója a Kassák Múzeum gyűjteményéből
Kassák első, 1960-as párizsi kiállításának, melyen az 1950-es évek végén készült absztrakt festményeit állította ki, nem volt zajos szakmai sikere a francia fővárosban. Az egyik legtekintélyesebb francia kritikus, Michel Ragon (M.R. monogrammal) nagy tisztelettel írt Kassákról, mint a kelet-európai avantgárd tekintélyes alakjáról. Ugyanakkor finoman azt is éreztette, hogy munkái nem szóltak ki abból a hatalmas kínálatból, ami a francia művészetet jellemezte a hatvanas években. Már az első kiállítás után Vasarely és Denise René is arra ambicionálták Kassákot, hogy vegye elő a húszas években készült munkáit és azokat is mutassák be. A galéria érdeke is azt diktálta, hogy a történeti avantgárd piaci és művészettörténeti újrafelfedezésére irányuló nemzetközi konjunktúrába bekapcsolják Kassákot. Vasarely egyik levelében így írt erről Kassáknak 1960 májusában: „Azt írtam már, hogy új képeivel múltbeli súlya latba vetése nélkül a százezres konkurenciában minimálisak az esélyei. Ezt Denise René is jól tudja. Másrészt – kertelés nélkül mondom – a húszas évek művei tartalmazzák annak a fantasztikus collectiv fellángolásnak erejét és stylusát, amit lassan mi itt győzelemre viszünk. Az új olajfestmények egy magányos poéta szép művei, de hova juthat az egyén, ha nem az alkotók összesége viszi előre ügyét?”
A Kassák-Vasarely mappa egyik lapja a Kassák Múzeum gyűjteményéből
A történeti avantgárdnak ez az újrafelfedezési hulláma azzal a jelenséggel is párosult, hogy a hatvanas évek kortárs áramlatai és alkotói mint fontos előképre tekintettek az avantgárd első generációjának művészeire. Vasarely azt találta ki, hogy Kassákkal közösen adjanak ki egy albumot, amiben manifesztálják ezt a folyamatosságot. Az album 1961-ben jelent meg, benne 6-6 szerigráfia és 1-1 manifesztum Kassáktól és Vasarelytől, a húszas és a hatvanas évekből. Az előszót Michel Seuphor, Denise René mellett Jean Cassou, a Musée National d’Art Moderne igazgatója írta, aki egyébként Kassáktól is vásárolt egy művet a múzeum számára. Érdekes felvetése volt Vasarelynek az is, hogy Kassák párizsi bemutatásának ügyét és az albumot tekintsék missziónak az absztrakt művészet népszerűsítésére Magyarországon és győzzék meg a magyar politikát arról, hogy Kassák a leghaladóbb szellemű művészük. Ennek az elképzelésnek azonban nem sok köze volt a korabeli realitásokhoz.
A Kassák-Vasarely mappát reklámozó szórólap a Kassák Múzeum gyűjteményéből
Kassák második kiállításán, 1963-ban tehát már korai művei is szerepeltek, amelyek a Magyar Nemzeti Galéria „minta érték nélkül” pecsétjével kerültek ki Párizsba. Ez egyben azt is jelentette, hogy képei nem élveztek védettséget, szabadon kikerülhettek az országból. Kassák második párizsi kiállítása különös, ám a korabeli művészeti gyakorlatban nem szokatlan folyamatot indított el Kassák életében. Főként a húszas években készült munkák iránti nagyfokú érdeklődés külföldi karrierjének támogatóit, a Denise René Galériát, Vasarelyt, később Carl Lászlót, sőt magát Kassákot is a korai művek hiányával szembesítették. Ez érthető is, hiszen Kassák 1920-as évekbeli festői munkássága nem piaci környezetben bontakozott ki, gyűjtői nem voltak, műveit is csak néhány alkalommal állította ki. Ráadásul az állandó költözések, a háborúk és nélkülözések közepette Kassák nem tudott gondoskodni kevés számú művének teljes körű megőrzéséről sem. Kassák a bécsi emigráció éveiben, 1921-től kezdett programszerűen festeni, de életművének súlypontja ezekben az években sem a festészetre esett. A designről, a tipográfiáról, a szövegről és a sokszorosított képről ugyanúgy művészetként gondolkodott, ráadásul mindezt egyszerre művelte. A 60-as években kézenfekvőnek tűnt, hogy Kassák a bécsi MÁ-ban megjelent korabeli linóleummetszeteit újra elkészítse, hiszen maga a műfaj is megengedte a műveknek ezt a fajta „utángyártását”.
A korszakban nemzetközileg is számos példát találunk az újrafogalmazás, megismétlés módozataira. Mások mellett Kassák esete sem csupán a hitelesség, az egyedi és a sokszorosított mű bonyolult problematikáját veti fel, hanem a két kultúra, a nyugati és a keleti világ találkozásából született abszurd jelenségek öszvér jellegéről is beszédesen árulkodik.
Rodolf Hervé, Judit Hervé, Kassákné Kárpáti Klára és Kassák Lajos Lucien Hervé felvételén, 1963, Párizs, Judith Elkan-Hervé és a L’association des Amis de Lucien Hervé et de Rodolf Hervé jóvoltából
(Folyt köv.)
Sasvári Edit