KASSÁK+ A GALIMBERTIK 1. A TITOKZATOS LANOV MÁRIA

A tárlatot előkészítő háttérkutatások alkalmával is számos alkalommal felmerült Kassák Lajos neve, tevékenysége, valamint a körülötte csoportosuló művészek Galimbertiékkel szőtt barátsága, együttműködése, vagy éppen a fiatalon elhunyt házaspár művészetének az Aktivistákra gyakorolt hatása. Minisorozatunkban a nagy sikerű kiállítás kurátora, Barki Gergely mutatja be a Galimbertik és Kassák kapcsolatát. A blogsorozat indító fejezetében Galimberti Sándor első felesége, a cseh-morva származású festőnő, Lanov Mária (1880–1950) alakját elevenítjük fel, aki több szálon is kapcsolódott Kassákhoz és köréhez.    
 

A TITOKZATOS LANOV MÁRIA

A magyarországi szakirodalomban a festőnő neve Lanow Mária, G. Lanow Mária, Galimberti Lanow Mária és ennek különböző variánsaiként vagy egyszerűen Lanov Máriaként szerepel. Szülőhazájában, Csehországban Marie Galimberti-Provázková vagy Marie Galimbertiová-Provázková néven tartják számon – de a cseh kutatók maguk között csak Madame Galinak becézik. A helyzetet bonyolítja, hogy ő maga is különböző módokon használta nevét, gyakran átírva korábbi aláírásait, ezzel megnehezítve műveinek datálását is, ugyanis számos esetben akár évtizedekkel később szignálta egy-egy jóval korábbi alkotását. Mivel Magyarországon „M. Lanov”-ként kezdte szignálni festményeit, érdemes a sima „v” és nem a „w” végződésű formulához ragaszkodni, ami helytelenül ugyan, de jobban elterjedt a hazai szakirodalomban. Ez annál is indokoltabb, mert édesapjának családi előnevében is a szimpla „v” végződésű alak szerepel: Josef Provázek z Lanova. A nemesi utótag Lanov cseh városára utal, és vélhetően a könnyebb kiejtés vagy a kevésbé idegen hangzás miatt használta a művésznő ezt a formulát Magyarországon, és zömmel Párizsban is. 

Lanov Mária Marie Anna Josefa néven látta meg a napvilágot 1880. február 13-án a dél-csehországi Jindřichův Hradecben, mely az Osztrák-Magyar Monarchia idején német nevén, Neuhausként szerepelt a közigazgatásban. Édesapját a városi helyőrség tisztjeként kislánya születése után két hónappal áthelyezték Komáromba, és a család ezt követően éveken keresztül vándorolt egyik állomáshelyről a másikra. Mária művészeti tanulmányait 1899-ben kezdte Bécsben, Heinrich Strehblow magániskolájában, majd 1901-ben Münchenben Hollósy Simon tanítványa lett. A fiatal festőnő Hollósyhoz hosszú éveken keresztül hű maradt, és mindjárt az első nyáron követte Nagybányára. Így tehát nem csupán Münchenben járt Galimberti előtt, de Nagybányán is évekkel megelőzte későbbi férjét. Az 1901-es nyár Hollósy számára az utolsó alkalom volt az általa alapított művésztelepen, Marie, azaz Lanov Mária azonban később is visszatért oda, emellett Hollósy técsői nyári iskolájában is éveken keresztül dolgozott. 

A szakirodalom korábban úgy tartotta, hogy Galimberti és Lanov már 1906–1907 táján összeházasodott, ám az azóta előkerült házassági anyakönyvi bejegyzés szerint csak 1909 októberében jött létre a frigy. Az esküvő előtti hetekben csaknem kétezer kilométerre tartózkodott egymástól a két művész: Galimberti Nagybányán festett, Lanov pedig Párizsban dolgozott. Különösen furcsa, hogy a hosszú távollét ellenére október 28-án mégis sor került a menyegzőre, méghozzá Bécsben, a festőnő szüleinek otthonához közeli plébániatemplomban. Lanov három évvel volt idősebb férjénél, közel harminc esztendősen már bőven vénlánynak számított, s szinte biztosra vehető, hogy ez a valószínűleg szülői nyomásra létrejövő frigy nem szerelmi házasság lehetett, ráadásul a művésznő – a cseh kutatók állítása szerint – inkább saját neméhez vonzódott. Feltűnően hiányosan dokumentált fejezete ez a két művész életének, de annyi bizonyos, hogy a feltehetően csak papíron létező házasság alig egy esztendeig tartott. Lanov a válás tényét igyekezett később elhallgatni. A háború után szülőhazájában férjezett nevét megtartva  – és ezáltal társadalmi státuszát biztosítva – özvegyként mutatkozott be.

1910 novemberétől Lanov és Galimberti Párizsban a boulevard Montparnasse-on ugyan közös műtermet bérelt egy rövid ideig, de hogy a férj is elkísérte-e feleségét Párizs környéki vidéki útjaira, vagy akár Normandiába, egyelőre nem bizonyítható. Talán nem véletlen, hogy mindeközben Dénes Valéria is megérkezett Párizsba, ahol Henri Matisse növendéke lett, és az sem, hogy ő szintén megfordult ekkor Normandiában. Ebben az évben egyikük sem tért vissza Nagybányára, viszont mindhárman kiállítottak a Salon d’Automne-on. A válást követően 1911 elejétől Galimberti és Dénes Valéria már elválaszthatatlan párost alkotott. Életük, munkásságuk teljesen összefonódott, Párizsban telepedtek le.

1912–1913 telén Lanov Mária is visszatért a francia fővárosba, de a frissen újraházasodott Galimbertivel – bár békében váltak el –, kerülték egymás társaságát. Közös cimborájuk, Ferenczy Béni azonban egykori nagybányai barátjaként és párizsi mentoraként tekintett az elvált festőnőre, sok időt töltöttek együtt. A Marie Vassilieff vezette Académie Russe-be szintén Lanov vitte el, ahol a kubista festő, Fernand Léger is korrektúrázott. Lanov hosszú időn keresztül volt növendéke a festőiskolának és vezetőjéhez is személyes kapcsolatok fűzték az első világháború kitöréséig. Lanov Modigliani stílusát idéző, ugyanakkor kubizáló és tanára, Marie Vassilieff letagadhatatlan hatását is tükröző női portrésorozatát a cseh szakirodalom ugyan bizonytalanul már a háború kitörése utáni időszakra datálja, valószínűbb azonban, hogy még az 1914-et megelőző időszakban készülhetett, Párizsban. A Női portré III. című vázlatosabb festmény egy határozottabb kontúrok által szerkesztett, erősebb kubista vonásokat mutató változata ugyan elveszett, de reprodukciója szerencsére megmaradt Kassák Lajos A Tett című folyóiratában, melyen nyomon követhető a festőnő képépítési mechanizmusa. (1–2. kép) Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy a Párizsban rekvirált kubista portrésorozatát Lanov később a fotók alapján újrafestette.

Kassák a kecskeméti művésztelepen ismerkedett meg Lanovval 1916 nyarán, aki feltehetően egykori nagybányai copain-je, Perlrott Csaba Vilmos invitálására érkezett a háború kellős közepén az alföldi városba. Kassák élettársával, Simon Jolánnal együtt sógora, Uitz Béla jóvoltából került a művésztelepre, aki a távollévő Falus Elek műtermét használhatta. Kassák olyan modern felfogású művészeket keresett, akiknek művészetfelfogása és művei A Tett szellemiségéhez közel állnak. Nem sok ilyen akadt a művésztelepen, sógorán kívül csak Perlrottal, akin jellemzése szerint „még rajta voltak a kubizmus párizsi jegyei” és későbbi feleségével, Gráber Margittal szimpatizált. Feltehetően rajtuk keresztül ismerkedett meg Lanov Máriával is, akit úgy jellemzett, hogy „áttörte az akadémizmus szabvány kereteit”. Ez a definíció ugyan nem avatja a legprogresszívebb művészek közé a cseh származású festőnőt, Kassák mégis alkalmasnak találta arra, hogy két festményének reprodukcióját, a már említett női portréját és egy csendéletét is leközölje A Tett 1916. szeptember 20-i számában. (3. kép) Véleményem szerint azonban ez a két kubista felfogásban fogant mű nem Kecskeméten, hanem még korábban, Párizsban, Marie Vassilieff iskolájában készülhetett és csupán a fotókliséket adhatta át Lanov Kassáknak. A festőnő kecskeméti munkáinak stílusa már kevésbé kubizáló, inkább egyfajta visszatérést mutat a természetelvű piktúra felé. 

Kecskeméten ismerkedett össze Lanov Gráber Margittal is, akivel életre szóló barátság,  és talán azon is túlmutató kapcsolat szövődött. Lanov két darab kétoldalas festménye Gráber révén került a kecskeméti Katona József Múzeum tulajdonába. Közülük az egyiket a korábbi magyar és azt követve a cseh szakirodalom is tévesen 1909 körülire datált és Nagybányai részlet címen reprodukált, holott a táj egyáltalán nem vall a partiumi város környékére, hanem egyértelműen a németországi Wertheim városával azonosítható. (4. kép) Gráber visszaemlékezéseiben megemlíti, hogy később, már az 1920-as években újra együtt dolgoztak Lanovval Lőcsén, Nagybányán és Wertheim am Mainban is. Tehát a Kecskeméten őrzött kétoldalas tájkép sem a korai, 1909 körüli periódushoz, hanem az 1920-as évek wertheimi tartózkodásához köthető. Ebből az időszakból számos festményt és grafikát őriz a festőnő szülővárosának múzeuma, amelyeknek azonos helyszínen készült, ugyanazt a motívumot rögzítő analógiáit találjuk meg Gráber, illetve Perlrott ekkori művei között is.

Érdemes lenne különösen Gráber Margit munkáit tüzetesen átvizsgálni, ugyanis több mint valószínű, hogy számos festményének eddig azonosítatlan modellje Lanov Mária lehetett. Ilyen például a Zöld ruhás lány című portré és a festőnő monográfiájának borítóját díszítő Vilma almával című festménye is. (5–6. kép) A szakirodalomban utóbbi mű modelljeként Philadelphia Vilmát említik, ám ha mellé helyezzük Lanov Mária néhány éve magyarországi aukción felbukkant Önarcképét tükörfordításban – hiszen önportréról van szó –, a hasonlóság határozottan meggyőző. (7. kép) A Gráber-irodalomban a közismert modell nevét sem írták helyesen, hiszen ő Filadelfia Vilmaként szerepelt a korszak sajtójában is. Farkas István szintén számos alkalommal megfestette a már Benczúr Gyulának is pózoló korosodó modellt, de az ő képein sem az az arc látható, amely Gráber Margit említett festményein, tehát azok egyértelműen nem Filadelfia Vilmát, hanem Lanov Máriát örökítették meg. Ugyanakkor egy korábban önarcképnek tartott Lanov-festmény kapcsán éppen ezen írás során merült fel, hogy az nem önportré, hanem modellje Lanov barátja (vagy szerelme?), Gráber Margit lehetett. (8. kép)

Szerző: Barki Gergely művészettörténész, A Galimbertik című kiállítás kurátora

A Galimbertik. Galimberti Sándor (1883–1915) és Dénes Valéria (1877–1915) életmű-kiállítása 2025. február 23-ig látogatható a Magyar Nemzeti Galériában.