Szittya és Blaise Cendrars közös kalandjairól Szittya életének egyik legfontosabb találkozására 1911-ben, talán Lipcsében, talán Párizsban került sor. Két, irodalmi pályáról és a világforradalomról ábrándozó fiatal útja keresztezte egymást ekkor: egy 25 éves, németül jól boldoguló, de nincstelen magyar csavargó, és egy 24 éves, az éhezéssel és a dohos hetibéres szobákkal éppen csak ismerkedő poliglott svájci úrifiú, akit akkoriban Freddy-nek szólítottak a barátai, de a francia irodalomba pár év múlva Blaise Cendrars néven írja majd be magát. Viszont Freddy 1911-ben New Yorkba ment, így hamar véget értek az olcsó lipcsei kocsmákban átbeszélgetett éjszakák. A viszontlátást a svájci költő lánya, Miriam Cendrars apjáról szóló monográfiájában így idézi fel:
Augusztus 20. Ma este Freddy kimozdul. A Szajna felé indul, a parton enyhe szellő fúj. Átkel egy hídon. Sétál. A bal parton kezd jobban lenni. Megérkezik a Latin negyedbe. A kávézóban a Rue Cujas-n talán még mindig ott lődörögnek régi anarchista barátai.
– Freddy!
Megfordul: még mindig hallgat erre a névre, amelyen régi barátai ismerik.
– Emil!
Szittya Emil az. Miután Lipcsében találkoztak, Párizsban újra összeakadtak, és barátok lettek. Azon a nyomorúságos 1910–1911-es lipcsei télen Szittya kiadta folyóirata, a Neue Menschen az első évfolyamát. De pénzhiány miatt kénytelen volt felhagyni vele. Visszatérve Bécsbe, majd Münchenbe, megpróbálta feléleszteni a vállalkozást, és kiadni egy második évfolyamot.
Emil és Freddy isznak és beszélgetnek. Feltámad a remény. Hosszú, bensőséges beszélgetésük során egy ötlet formálódik: újra kell indítaniuk a folyóirat kiadását. A neve Les Hommes Nouveaux (Az Új Emberek) lesz, immár egy francia-német, szabad folyóirat. Szabad – és anarchista. Marius Hanot, Emil barátja, csatlakozik hozzájuk. Akció! Végre!
Szittya és Cendrars nemcsak a lapot, de szerény lakásukat is megosztották egymással Párizsban: egy darabig a Les Hommes nouveaux szerkesztőségének kinevezett padlásszobában, majd a Panthéon mögött, a Saint-Étienne-du-Mont templom oldalában laktak. Olvasmányaik is közösek voltak: a felforgató társadalmi és irodalmi gyakorlatok érdekelték őket. A német expresszionista próza írásaikból kimutathatóan kulcsszerepet játszott irodalmi szocializációjukban. Az individualista anarchisták nyomdokain haladva az egyén és a közösség felszabadításával kapcsolatos szövegeket cserélgettek egymás között. Legfontosabb közös referenciájuk egy, a forradalom és az önrendelkezés kettős politikai programját egyesítő, meglehetősen radikális, mára elfeledett rövidpróza, A Golgota filozófiája volt Franz Blazek tollából.
A cseh anarchista Blazek bécsi börtönbüntetése alatt született kézirata egy orosz forradalmár fiktív feljegyzéseit tartalmazta, aki életének és affekcióinak anekdotikus elbeszélésével egy meglehetősen radikális történelemfilozófiát alapozott meg. A csak monogrammal jelölt fiktív forradalmár N. K. ok-okozati összefüggést állított fel gyermekkorában formát öltő mazochista hajlamai, anarchista politikai meggyőződése és az Odesszában 1905-ben elmondása szerint általa kirobbantott tömegtüntetések között:
Az itt következő feljegyzések szerzőjét, az orosz anarchistát, N.K.-t 1906 elején tartóztatták le Varsóban. Ahogy mindenki másra a csoportjában, akit vele együtt letartóztattak, rá is azonnali, tárgyalás nélküli kivégzést várt volna.
Az a különös hozzáállás, amellyel a vallatótiszt kérdéseit és bajtársai kivégzésének hírét fogadta, olyan kétes lelkiállapotról árulkodott, hogy az ítélet kiszabásáért felelős ezredes pszichopatának vélte, és megfigyelésre a fellegvárba záratta, hogy állapotáról bizonyosságot szerezzenek. Ott írta N.K. a következő feljegyzéseket, amelyek szó szerinti szövegét itt kommentár nélkül közöljük.
Szüleim természete gyökeresen eltért: apám: erős, durva, brutális, önző és szélsőségesen anyagias; anyám: érzékeny, lágy, szentimentális és éteri. Ez a kombináció szükségszerűen mazochista jellemet eredményezett.
Apám a kiabálás és verés félelemkeltő eszközeivel nevelt; anyám mindezekért simogatásaival, csókjaival és könnyeivel kárpótolt. Remegtem az ügyetlenül álcázott félelemtől, amikor apám a térdére fektetett, de belül mégis élveztem. Büntetésem végeztével még megütött egy inast vagy egy szobalányt; én pedig égő, vörös fenékkel rohantam anyám felé. (…)
Gyermekkorom korai éveiben ébredtem rá először az élet mazochista működésmódjára. Felismerésem a következő megfigyeléseken alapult:
Az összes játszótársamnak szokása volt szekálni egymást; pletykálni, árulkodni a szüleiknek; minden lehetséges módon kínozni egymást, aztán kétszeres szeretettel kibékülni. Azt is észrevettem, hogy egyetlen gyerek sem szereti a másikat, hacsak nem gyötri őt. Akik nem szekálják egymást, azok közömbösek maradnak egymás iránt.
Egymás kölcsönös gyötrésébe, a szekíroztatás állapotába a természet egyfajta, szinte az érzékiségig menő örömöt rejtett. (…)
A természet mazochista törvényére való ráébredés után egy különös állapot lett úrrá rajtam. Az egyéni szeretet és szenvedés többé nem gyakorolt rám nagy hatást. Elkezdtem megfigyelni a mazochizmust a természet működésében, az emberiség történelmében, a társadalmi és kulturális életben. (…)
A zsidó- és keresztényüldözések, az inkvizíció, a könyvégetések, a boszorkányperek, a vallásháborúk nem voltak mások, mint az emberi szeretet túlkapásai. Veszélyes tanok révén akarták megmenteni az emberiséget a pusztulástól.
Az emberiség iránti szeretet teremtette a Nerókat, Torquemadákat, Rettegett Ivánokat és Zsdanovokat! (…)
Ettől kezdve szenvedélyesen vetettem bele magam a legszélsőségesebb anarchista mozgalomba. Teljes vagyonomat feláldoztam a pártlapok, röpiratkiadók, agitátorok és az elvtársak támogatására.
A szöveget 1908-ban egy szexuálpszichológus, Iwan Bloch tette közzé a modernitás, az individualizmus és az érzékiség viszonyát vizsgáló szakkönyvében. Ekként elsősorban szakszövegként került nyilvánosságra, és a lélektan és a szexológia iránt érdeklődő közönséget célozta. Szittya viszont ismerte Blazeket, így tudta, hogy N. K. sosem létezett, a mazochista forradalmár feljegyzései pedig részben az egyéni szabadság és a politikai cselekvés korlátait és összeegyeztethetőségét vizsgálták, részben pedig a szerző polgárpukkasztás iránti szenvedélye ihlette őket. Szittya megírta hát a német expresszionizmus egyik legfontosabb folyóiratába, a Die Aktion című lapba, hogyan sajátította ki a rosszhiszemű szakember a bebörtönzött anarchista író szövegét. Blaise Cendrars pedig lefordította franciára A Golgota filozófiáját, majd részben felhasználta azt a Moravagine című, egy őrült gyilkosról szóló regényében, így ismét visszahelyezve azt eredeti kontextusába: a fikciós irodalomba.
A fiatal Szittya és Cendrars közös intellektuális felfedezései híven tükrözik a korszakot, amelyben a lélektan, a pszichoanalízis és a szexológia friss felfedezései, a Nietzschével popularizálódó individualista filozófia, a lassan tömegpárttá duzzadó baloldali mozgalmak szakadár belső ellenzékének radikális politikai fantáziája és a dekadens művészet ellenállhatlan elegyet alkottak. De talán az sem véletlen, hogy a befutott író Blaise Cendrars igyekezett fiatalsága politikai és intellektuális kalandjairól „megfeledkezni” interjúiban és hivatalos életrajzában.
Gucsa Magdolna
Források:
- [Franz Blazek], Ein Beitrag zur Psychologie der russischen Revolution (Entwicklungsgeschichte eines algolagnistischen Revolutionärs) [Aus Golgothas Philosophie], in: Das Sexualleben unserer Zeit, in seinen Beziehungen zur modernen Kultur, szerk. Iwan Bloch, Berlin: Marcus, 1908, 646–655.
- Miriam Cendrars, Blaise Cendrars, Paris: Seuil, 1985. 332.
- Emil Szittya, Sexualwissenschaft und Sexualbluff, Die Aktion, 2. évf. 15. szám, 1912. április 10., 460–462.
- Peter Weibel, szerk., Phantom der Lust. Visionen des Masochismus in der Kunst I–II., Graz, Neue Galerie Graz am Landesmuseum Joanneum, 2003.
