KASSÁK KORTÁRS MŰVÉSZETI DÍJ 2025 – PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Image
KKMD 2025

KASSÁK KORTÁRS MŰVÉSZETI DÍJ 2025 – PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

2025. március 3., 10:00 – 2025. április 30., 23:59

A Kassák kortárs művészeti díjat Dr. Argay István orvos és műgyűjtő mint alapító, és az MNMKK PIM – Kassák Múzeum mint intézményi együttműködő hozták létre 2022-ben kortárs képzőművészeti alkotások és projektek ösztönzésére. A kezdeményezéshez kiemelt patronálóként 2023-ban a Rechnitzer-gyűjtemény is csatlakozott. A projekt koordinátora az Interart Alapítvány. 

A Kassák kortárs művészeti díjra nyílt felhívás keretében olyan alkotói tervvel lehet pályázni, amely a huszadik századi avantgárd művészet jelenségeit, valamint az avantgárd mozgalmak által felvetett kérdéseket vizsgálja vagy korszerűen újraértelmezi. A pályázat új mű létrehozására és kiállítási tervére szól. 

A díj értéke 

A díj összege bruttó 1,5 millió forint, amit a nyertes pályázó a mű létrehozására fordíthat, és amely felett szabadon rendelkezhet. A Kassák kortárs művészeti díj összege adóköteles jövedelem, melyet a hatályos jogszabályok szerinti levonásokkal az Interart Alapítvány fizet ki a pályázónak az alapító megbízásából. 

A pályaművet a Kassák Múzeum mutatja be időszaki kiállítás keretében a díjátadót követő évben. Ennek költségeit az MNMKK PIM – Kassák Múzeum biztosítja a díj összegével egyenlő mértékben. A múzeum saját költségvetéséből az alábbi költségeket fedezi a nyertes pályázóval történő egyeztetés alapján: kurátori és kiállításszervezői feladatok, a kiállításhoz tartozó leporelló költségei (szövegszerkesztés, fordítás, grafikai tervezés, tördelés, nyomtatás), installációs és grafikai elemek tervezése és gyártása, kiállításépítés, műtárgyszállítás (a műteremből a múzeumba és vissza), műtárgybiztosítás, technikai eszközök biztosítása, a kiállítás üzemeltetése, valamint a kiállításhoz kapcsolódó programok szervezése és lebonyolítása. 

A pályázók köre 

A díjra 18. életévüket betöltött képzőművészek pályázhatnak kiállítás formájában megvalósítható pályaművel. 

A pályázat benyújtásának módja 

A pályázatokat kizárólag elektronikus formában lehet benyújtani a kkmd@pim.hu e-mail címen. Kérjük, hogy a pályázati anyagot egyben küldjék el e-mailben, mellékletként csatolva. A pályázati anyag összterjedelme nem haladhatja meg a 32 MB-ot. Azt ezt meghaladó terjedelmű, vagy fájlküldő szolgáltatással benyújtott pályázatokat nem tudjuk fogadni. 

A pályázatok leadási határideje

2025. április 30., szerda éjfél. 
A határidő után beérkezett pályázatokat érvénytelennek tekintjük. 

A pályázati anyag

  • Szakmai önéletrajz (PDF formátumban)
  • Portfólió a pályázathoz kapcsolódó korábbi művekről a művek adataival (PDF formátumban)
  • Részletes projektterv a megvalósítás tervezett ütemezésével maximum 5000 karakter terjedelemben (PDF formátumban)
  • Látványterv (PDF formátumban) – opcionálisan benyújtható
  • Pályázói nyilatkozat és az adatkezelési tájékoztató elfogadásáról szóló nyilatkozat aláírva (PDF formátumban) 

A pályázat nyelve: magyar 

A pályázónak a Pályázói nyilatkozatot és az adatkezelési tájékoztató elfogadásáról szóló nyilatkozatot személyesen kell aláírnia, vagy személyéhez kötött elektronikus aláírással. A nyilatkozat innen letölthető:

A pályázati koncepció összeállításához a Kassák Múzeum kiállítótereinek alaprajza innen letölthető:

Lebonyolítás 

A beérkezett pályázatokról öttagú szakmai zsűri dönt. 

A zsűri tagjai 2025-ben: 

  • Andrási Gábor művészettörténész
  • Bán András művészettörténész
  • Csatlós Judit muzeológus, kurátor, a Kassák Múzeum képviseletében
  • Kertész László művészettörténész
  • Seress Anna – Koltay Dorottya Szonja, a 2024. évi Kassák kortárs művészeti díj nyertesei (egy szavazat) 

Az online beérkezett pályaművekből a zsűri kiválasztja a szűkített listára kerülő öt tervet. A szűkített listán szereplő pályázók személyesen (vagy indokolt esetben online platformon) mutatják be munkáikat a zsűrinek május 5-19. között. A zsűri a személyes prezentációk alapján választja ki a nyertest. 

Határidők 

  • A pályázat benyújtásának határideje: 2025. április 30., szerda éjfél.
  • A szűkített listára bejutott pályázatok kihirdetése: 2025. május 29.
  • Díjátadó rendezvény: 2025. június 19. csütörtök, 18.00 

A pályázatok elbírálására vonatkozó döntést, a szűkített listára bejutók névsorát a Kassák Múzeum weboldalán és közösségi média felületein tesszük közzé. 

A nyertesnek a díjátadót követő évben, 2026-ban kell megvalósítania művét a Kassák Múzeumban rendezett időszaki kiállításon. 

Részvételi feltételek 

A pályázók jelentkezési szándékukkal elismerik és tudomásul veszik a részvételi feltételeket. Ezek megszegése a pályázatból való kizárást vonhatja maga után. A pályázó a pályázat benyújtásával elfogadja, hogy amennyiben a szűkített listára kerül, a döntést követően abba bárki betekinthet, illetve, hogy a pályaművel kapcsolatos adatok (a személyes adatai kivételével) nyilvánossá válnak. A pályázók elfogadják a zsűri döntését​,​ és azt is, hogy a zsűri nem köteles döntését indokolni. A pályázati eljárást lezáró szakmai döntéssel szemben jogorvoslatra nincs lehetőség. A nyertes a megvalósítási terv elfogadását követően megállapodást ír alá, amelyben vállalja annak ütem szerinti megvalósítását.  A nyertes vállalja az Alapítóval és a Szervezőkkel való együttműködést, a szükséges információk megosztását, a határidők betartását, valamint közreműködik a díjhoz és a kiállításhoz kapcsolódó kommunikációs anyagok (videók, fényképek, szöveges információk) előállításában. 

Szerzői és felhasználói jogok 

A pályázók megőrzik a pályamunkához fűződő szerzői jogaikat. A megvalósított mű a pályázó tulajdonában marad. A nyertes pályázóval az MNMKK PIM – Kassák Múzeum művének a kiállításon való bemutatása érdekében felhasználási szerződést köt. A pályázat benyújtója hozzájárul, hogy a pályázat kiírója a pályázat nyilvánossága érdekében és a későbbi pályázatok népszerűsítésére a pályázati anyagot, a pályaművekről és a megvalósult munkákról készült dokumentációt és reprodukciókat promóciós célra nyomtatott, illetve elektronikus formában korlátlan ideig térítésmentesen felhasználhatja a pályázó nevének feltüntetésével. 

További információ 

A Pályázati felhívással kapcsolatos kérdéseket a kkmd@pim.hu e-mail címen várjuk. 

Kassák kortárs művészeti díj 
Alapító: Dr. Argay István 

Együttműködő partnerek: 

  • MNMKK PIM – Kassák Múzeum
  • Interart Alapítvány
  • Kassák Alapítvány 

Kiemelt patronáló: Rechnitzer-gyűjtemény