A FÖLD NAPJA - #MuseumsGoGreen
2021. április 22., 03:00 – április 26., 02:00
A Föld napja és a #MuseumsGoGreen nemzetközi felhívásra a múzeumok - köztük mi is - a zöld minden árnyalatát felmutató gyűjteményi tárgyakat osztanak meg közösségi felületeiken. Ezzel a gesztussal fejezzük ki: hiszünk abban, hogy a múzeum is teret adhat a sürgető ökológiai kérdések megvitatásának és a problémákra való érzékenyítésnek. Aktív szerepvállalással befolyásolhatja környezetét, formálhatja közönségének gondolkodásmódját.
A Kassák Múzeum állandó gyűjteményében zöld színű tárgy nem akad, de van egy eleven műtárgyunk a Zichy-kastély előtt, amely rendszeres gerillakertész akcióink és környékzöldítő családi napjaink kiindulópontjaként szolgál hosszú évek óta. Az impozáns barokk homlokzat látványába szemtelenkedik bele a 2014-ben Kaszás Tamás vezetésével konstruktivista virágládának készült installáció, az évek során gerilla veteménnyé erodálódott miniatűr kert. Túlélte az elmúlt hét év nyári fesztiváljait, a koncertközönség és a kutyák érdeklődését. Minden áprilisban spontán bezöldül, a régi bérlők mellett évről-évre jelentkeznek újonnan betelepülők is. Növényeink túlélési és együttélési stratégiáit éppolyan érdeklődéssel és töretlen lelkesedéssel figyeljük, mint kert-műtárgyunk metamorfózisát. Konstruktivista veteményünk történeti hátteréről, születéséről többet is megtudhattok Csatlós Judit és Dobó Gábor kollégánk írásából.
A KASSÁK MÚZEUM KONSTRUKTIVISTA VETEMÉNYE
Az 1920-as évek funkcionalista irányzatai a környezet és a társadalom gyökeres átalakításának programjait alkották meg. Kassák Lajos és európai avantgárd szerkesztőtársai olyan koncepciókat dolgoztak ki, amelyek nem a távoli jövőre irányuló filozofikus gondolatkísérletek voltak, mint a klasszikus utópiák, hanem az itt és most megvalósítható új struktúrákra voltak kíváncsiak. Kassák Ma, 365 és Dokumentum című lapjaiban a jövő terei (és metaforái) a korszerű nagyvárosok voltak. Ezen folyóiratok az ideális városról sem csak általánosságokban beszéltek, hanem sokszor a technikai megvalósításukat is részletekbe menő aprólékossággal vázolták fel. Az, hogy miként gondolják el az új városokat, természetesen mindig az elképzelt társadalom megkonstruálásáról is szólt. A racionális tervezési folyamatot akár a természetet erőszakosan átalakító megoldások árán is indokoltnak látták. Molnár Farkas, aki korábban a Bauhaus hallgatója volt, a Dokumentumban megjelent cikkében azt írja, hogy az új város felépítéséhez „sík, vagy mesterségesen nivellált, síkba hozott vidék [szükséges].” Később ugyanebben a lapban Kassák többek között az „időjárás megszabályozását” is célul tűzte ki, míg az építész Forgó Pál a „természet legyőzéséről” írt. A jövő nagyvárosainak és társadalmának megtervezésekor Kassák lapjai bőségesen hivatkoztak olyan párhuzamos irányzatokra és publikációkra, mint a már említett Bauhaus, a L’Esprit nouveau, a De Stijl vagy a Blok. Az avantgárd művészek és építészek horizontján nem jelentek meg az ökológiai és környezetvédelmi kérdések, ugyanakkor az emberi kultúrát és természetet nem állították szembe egymással oly módon mint a korszak életreform mozgalmai, melyek a természetben kerestek menedéket a civilizáció testet-lelket romboló hatása elől. Piet Mondrian Neoplaszticizmus című kiáltványa szerint például a természet és a művészet azonos elvek mentén szerveződik: „Míg a természetben a természetes formák és színek helyzetében, kiterjedésében és értékében jelenik meg az egyensúly, addig az „absztrakt” módon az egyenes vonal és a négyzetes színfelület helyzetében, kiterjedésében és értékében ölt alakot.” Az univerzális harmóniát és rendet tükröző szemlélet gyakorlatba ültetését – mai kifejezéssel élve koncepcionális dizájnt – ismerhetjük fel Gerrit Rietveld híres kék-piros székében, amely éppen ezeket az elveket öntötte formába, szemben a funkcionalitás vagy a gyárthatóság követelményeivel.
A Zichy kastély homlokzata elé épített konstruktivista virágládát Theo van Doesburg-nek egy 1919-ből származó kerti installációt (vázákat vagy virágládákat) ábrázoló terve nyomán készítette Kaszás Tamás, a Kassák Múzeumban 2014-ben megrendezett "Mégsem olyan mély az árok..." című kiállítása alatt. Rekonstrukciós kísérlete azonban már korunk szemléletmódját tükrözi. A gyerekek közreműködésével szerkesztett mű bontott anyagból készült, Kaszás korábban itt álló köztéri installációjából, amely funkciója vesztett „romként” maga is a modernista utópiák nagyvárosi kioszk épületeire reflektált. A modernség „tiszta”, geometrikus formái és a barkácsolt hulladékanyagok közötti kontraszt, valamint az életképesebb növények társulása és spontán térnyerése rávilágít az avantgárd utópiák és a jelen jövőképzetei közötti különbségekre, a kultúrához és a természethez való viszonyunk gyökeres átalakulására.
A Kassák Múzeum állandó gyűjteményében zöld színű tárgy nem akad, de van egy eleven műtárgyunk a Zichy-kastély előtt, amely rendszeres gerillakertész akcióink és környékzöldítő családi napjaink kiindulópontjaként szolgál hosszú évek óta. Az impozáns barokk homlokzat látványába szemtelenkedik bele a 2014-ben Kaszás Tamás vezetésével konstruktivista virágládának készült installáció, az évek során gerilla veteménnyé erodálódott miniatűr kert. Túlélte az elmúlt hét év nyári fesztiváljait, a koncertközönség és a kutyák érdeklődését. Minden áprilisban spontán bezöldül, a régi bérlők mellett évről-évre jelentkeznek újonnan betelepülők is. Növényeink túlélési és együttélési stratégiáit éppolyan érdeklődéssel és töretlen lelkesedéssel figyeljük, mint kert-műtárgyunk metamorfózisát. Konstruktivista veteményünk történeti hátteréről, születéséről többet is megtudhattok Csatlós Judit és Dobó Gábor kollégánk írásából.
A KASSÁK MÚZEUM KONSTRUKTIVISTA VETEMÉNYE
Az 1920-as évek funkcionalista irányzatai a környezet és a társadalom gyökeres átalakításának programjait alkották meg. Kassák Lajos és európai avantgárd szerkesztőtársai olyan koncepciókat dolgoztak ki, amelyek nem a távoli jövőre irányuló filozofikus gondolatkísérletek voltak, mint a klasszikus utópiák, hanem az itt és most megvalósítható új struktúrákra voltak kíváncsiak. Kassák Ma, 365 és Dokumentum című lapjaiban a jövő terei (és metaforái) a korszerű nagyvárosok voltak. Ezen folyóiratok az ideális városról sem csak általánosságokban beszéltek, hanem sokszor a technikai megvalósításukat is részletekbe menő aprólékossággal vázolták fel. Az, hogy miként gondolják el az új városokat, természetesen mindig az elképzelt társadalom megkonstruálásáról is szólt. A racionális tervezési folyamatot akár a természetet erőszakosan átalakító megoldások árán is indokoltnak látták. Molnár Farkas, aki korábban a Bauhaus hallgatója volt, a Dokumentumban megjelent cikkében azt írja, hogy az új város felépítéséhez „sík, vagy mesterségesen nivellált, síkba hozott vidék [szükséges].” Később ugyanebben a lapban Kassák többek között az „időjárás megszabályozását” is célul tűzte ki, míg az építész Forgó Pál a „természet legyőzéséről” írt. A jövő nagyvárosainak és társadalmának megtervezésekor Kassák lapjai bőségesen hivatkoztak olyan párhuzamos irányzatokra és publikációkra, mint a már említett Bauhaus, a L’Esprit nouveau, a De Stijl vagy a Blok. Az avantgárd művészek és építészek horizontján nem jelentek meg az ökológiai és környezetvédelmi kérdések, ugyanakkor az emberi kultúrát és természetet nem állították szembe egymással oly módon mint a korszak életreform mozgalmai, melyek a természetben kerestek menedéket a civilizáció testet-lelket romboló hatása elől. Piet Mondrian Neoplaszticizmus című kiáltványa szerint például a természet és a művészet azonos elvek mentén szerveződik: „Míg a természetben a természetes formák és színek helyzetében, kiterjedésében és értékében jelenik meg az egyensúly, addig az „absztrakt” módon az egyenes vonal és a négyzetes színfelület helyzetében, kiterjedésében és értékében ölt alakot.” Az univerzális harmóniát és rendet tükröző szemlélet gyakorlatba ültetését – mai kifejezéssel élve koncepcionális dizájnt – ismerhetjük fel Gerrit Rietveld híres kék-piros székében, amely éppen ezeket az elveket öntötte formába, szemben a funkcionalitás vagy a gyárthatóság követelményeivel.
A Zichy kastély homlokzata elé épített konstruktivista virágládát Theo van Doesburg-nek egy 1919-ből származó kerti installációt (vázákat vagy virágládákat) ábrázoló terve nyomán készítette Kaszás Tamás, a Kassák Múzeumban 2014-ben megrendezett "Mégsem olyan mély az árok..." című kiállítása alatt. Rekonstrukciós kísérlete azonban már korunk szemléletmódját tükrözi. A gyerekek közreműködésével szerkesztett mű bontott anyagból készült, Kaszás korábban itt álló köztéri installációjából, amely funkciója vesztett „romként” maga is a modernista utópiák nagyvárosi kioszk épületeire reflektált. A modernség „tiszta”, geometrikus formái és a barkácsolt hulladékanyagok közötti kontraszt, valamint az életképesebb növények társulása és spontán térnyerése rávilágít az avantgárd utópiák és a jelen jövőképzetei közötti különbségekre, a kultúrához és a természethez való viszonyunk gyökeres átalakulására.