FUTURISTA RECEPTGENERÁTOR
Itt
a tavasz, a megtisztulás, a testi-lelki megújulás, a böjtök és diéták
ideje. Természetesen az avantgárd művészeknek is megvoltak erre a maguk
receptjei. Vegyük például a köztudottan radikális megoldások híveit,
nézzük meg mit javasoltak a futuristák!
A futurizmus a 19. század fordulóján született politikai és művészeti irányzat. Alapítója Filippo Tommaso Marinetti, aki 1909-ben megjelent Futurista Kiáltványával „hivatalosan” is elindította a mozgalmat. A futuristák meggyőződése szerint a művészet minden formájának szakítania kell a hagyományokkal: nem az elődök nyomán kell haladni, hanem új utakat keresni., Minden műalkotásnak a korábbiaktól teljesen eltérőnek kell lennie. A futuristák ezt nemcsak a képzőművészetre, hanem a szobrászatra, az építészetre, a divatra és a zenére is kötelező jelleggel érvényesnek tartották.
1930-ban Marinetti megjelentette a La Cunia Futurista (Futurista Szakácskönyv) című könyvét, amelyben leírja, hogy, hogy a futurista elvek segíthetnek az olaszok életminőségének javításában, „csupán” az étkezési szokásaikat kell radikálisan megváltoztatniuk.
Hogy ezt miként képzelték el azt elolvashatjátok a SzÖSz-Műhely bejegyzésében ITT!
A poszt végén találtok egy receptgenerátort, amivel mobilotokon saját fogást is komponálhattok!