Igor és Ivan Buharov nyerte a Kassák kortárs művészeti díjat

Igor és Ivan Buharov filmterve nyerte el az idén először átadott Kassák kortárs művészeti díjat. Az alkotók a projektterven Erdődi Katalin dramaturg és kurátorral dolgoznak együtt.
Image
Igor és Ivan Buharov filmterve nyerte el az idén először átadott Kassák kortárs művészeti díjat. Az elismerésre az avantgárd mozgalmak és Kassák Lajos művészetszemléletéhez kötődő pályaművekkel lehetett nevezni. A díj értéke 1,5 millió forint, az elkészült művet a Kassák Múzeum mutatja be önálló kiállításon 2023-ban. A díjnyertes filminstalláció Kassák fiatalkori barátjáról, Szittya Emilről szól majd. A történetben Szittya maga is filmesként jelenik meg, aki csavargásait és az általa gyűjtött álmokat nemcsak írásaiban, hanem kísérleti filmekben is feldolgozza.



A Kassák kortárs művészeti díj első nyertesei Igor és Ivan Buharov, a díjazott pályamű egy filminstalláció terv, amelyet Erdődi Katalin dramaturg és kurátorral közösen nyújtottak be. A filmterv címét – Minket anarchistákat nem nyugtalanítanak morálgiliszták –, Kassák és Szittya egyik beszélgetéséből kölcsönözték, amelyet Kassák az Egy ember élete című önéletrajzi regényében ír le. A film központi alakja, Szittya Emil költő, író, festő és művészetkritikus Kassákra is komoly hatással volt. Szittya a második világháború alatt Franciaországban ismerős és ismeretlen emberek álmait gyűjtötte. 82 álom a második világháború idején 1939–1944 (82 rêves pendant la guerre) című kötete az alkotók számára különösen inspiráló volt, hiszen korábbi filmjeikben is többször foglalkoztak már az álom témájával. A szerzőpáros többcsatornás, szuper 8 mm-es technikára épülő filminstallációja elsősorban Szittya egyéni hangú – kollázs jellegű, fragmentumokból építkező – írásaiból, illetve festményeiből merít ihletet.



Az alkotókat és a filmtervet bemutató videó megtekinthető itt.

Igor és Ivan Buharov (Szilágyi Kornél és Hevesi Nándor) független filmesek, akik a kilencvenes évek közepe óta készítenek együtt kísérleti rövidfilmeket, animációkat, dokumentum- és nagyjátékfilmeket, valamint a képzőművészet és film határterületén kísérletező alkotásokat. Különleges atmoszférájú, szürreális, groteszk képi világú filmjeikkel több fesztiválon is szerepeltek és számos díjat nyertek. Legújabb, Melegvizek országa című filmjük elnyerte a párizsi Európai Filmek Fesztiválja Prix Sauvage versenyfilm szekciójának fődíját.

Erdődi Katalin független kurátor, dramaturg és kutató, aki a kortárs művészet és performansz területének szakértője. A Buharov testvérekkel több korábbi projektben dolgoztak együtt. Legutóbbi munkáiban a vidék változását, társadalmi és politikai átalakulását kutatja kollaboratív művészeti és kurátori projektek keretében. 2020-ban Igor Zabel-díjat kapott.

A Kassák kortárs művészeti díjat Dr. Argay István nemzetközileg elismert orvos, műgyűjtő alapította. Együttműködő partnerei a Petőfi Irodalmi Múzeum – Kassák Múzeum, valamint az Interart Alapítvány.
2022.05.12