Gyűjteményi blogsorozatunkban virtuális kirándulásra invitáljuk olvasóinkat. Valóban a "perifériákon sétálunk": új szemszögből, topográfiai megközelítésből vizsgáljuk Kassák életének helyszíneit. Új sorozatunkban bemutatjuk Kassák békásmegyeri éveit, odaköltözésének körülményeit, az ottani miliőt, s azt is megvizsgáljuk, hogy a háború végétől az ötvenes évek közepéig tartó időszak hogyan befolyásolta személyes sorsát és művészetét.
TRAUMA ÉS IDILL
Kassák a második világháborút a Bulcsú utca 21/A szám alatti házban vészelte át nyolcvanhárom éves anyjával és későbbi feleségével, a fiatal matematika tanárnő Kárpáti (Karpeles) Klárával. Talán a leghosszabb időt itt, ebben az angyalföldi házban töltötte, ahová még első feleségével, Simon Jolánnal költöztek 1932-ben. Évtizedes hányattatások után ez volt az első nyugalmasnak mondható otthonuk, ahol helyzetük konszolidálódott és Kassák alkotóként is berendezkedhetett. Ittlétüket később súlyosan beárnyékolta Simon Jolán 1938-ban elkövetett öngyilkossága, majd a háború, az ostrom, amiben otthonuk odaveszett, s ami miatt ideiglenesen ugyanennek a háznak egy másik lakásába kényszerültek.
A második világháború vége, 1945, új fejezetet nyitott az ország és Kassák életében is. Ötvennyolc évesen először tapasztalhatta meg, hogy személyét elfogadja az új rendszer és művészként, vagy az eseményeket formáló szerepben a kulturális mainstream része lehet. A hazai modernizmus és avantgárd felfutásának az időszaka volt ez, melynek legfontosabb intézménye az az 1945-ben létrejött Európai Iskola volt, s ebben a hullámban Kassák, mint a magyarországi modernség fontos figurája kapott szerepet. Sorra jelentek meg verseskötetei, műveit színházakban játszották, társadalmi funkciók sokaságával bízták meg a Magyar Művészeti Tanács Irodalmi Szaktanácsában, a Magyar Írószövetségben, az Újságíró Szövetség vezetőségében, megválasztották a Pen Club társelnökének, sőt, 1946-ban Keresztury Dezső felkerésére hivatalt kapott a Vallás- és Közoktatásügyi és Minisztériumban is. A Magyar Szociáldemokrata Párt is „zászlajára tűzte” Kassákot, mint a magyar baloldal hiteles személyiségét, akivel sikeresen tudott fellépni a koalíciós évek választási harcaiban. Egyik legintenzívebb életszakasza volt ez a háborút követő éveiben közszereplőként, a magyar kulturális élet ünnepelt alakjaként.
Magánéletében is változás történt: 1946 márciusában feleségül vette a nálánál huszonhat évvel fiatalabb Kárpáti Klárát, s életének ez az eseménye is rászoríthatta lakáskörülményeinek rendezésére. Társadalmi szerepei és személyes presztizse okán, immár a kulturális elit egyik prominenseként bekerülhetett azoknak a művészeknek és politikusoknak a körébe, akiknek a Nagy Imre-féle földreformpolitika intézménye, a Földbirtokrendező Tanács utalt ki lakást Békásmegyeren, a frissen kitelepített svábok házainak egyikében.
A korabeli sajtó híradásaiból kitűnik a közvélemény éles reakciója arra a kérdésre, hogy kik részesülhettek a kormányzat korrupció-gyanús ajándékból: politikusok, a kulturális élet tekintélyes alakjai, a földbirtokrendező tanács vezetői és elnöke, Veres Péter és mások, Erdei Ferenc, Darvas József és a Baloldali Blokk több képviselője voltak e program fő kedvezményezettjei. Mellettük igazán rászorulók alig, főleg politikusok, rendőrtisztek, nemzetgyűlési képviselők, mérnökök, törvényszéki aljegyző, kereskedők juthattak az elűzött magyarországi németek ingatlanjaihoz.
A puszta tényen túl, hogy 1946-ban Kassák házat kapott Békásmegyeren, keveset tudunk, annyi információnk van csak, hogy művészek szélesebb körét is bevonták a lakáshoz jutás háború utáni programjába. Az sem világos, hogy a társadalmi igazságtalanságokra fogékony Kassák személyes élethelyzete okán hogyan foglalt állást a háború utáni időszak e traumatikus eseményével, a németek kitelepítésével és a házaikba való beköltözéssel kapcsolatban. Pedig ez a kérdés Kassák esetében két szempontból is érdekes lehet: egyrészt a Beneš-dekrétum nyomán ekkor telepítik ki szlovákiai szülőföldjéről a német és magyar népességet, másrészt saját pártja, a szociáldemokrata párt volt az egyetlen politikai erő, amely felemelte szavát a hazai németséggel szembeni intézkedések ellen. Nem tudjuk, hogy amikor házuk elhanyagolt állapotáról beszélt, és arról, hogy azt milyen fáradságos munkával lehetett csak lakhatóvá tenni, vajon érzékelte-e, hogy akarva-akaratlanul is átvette az elűzött németekkel szembeni lekicsinylő politikai retorika fordulatait. Vagy lelke mélyén esetleg kínosnak találta a „nemzet ajándékát”, amit így próbált a közvélemény előtt leértékelni.
Mindenesetre, a „békásmegyeri művészkolónia”, melynek Kassák is tagja volt, népszerű téma lett a sajtóban és a korabeli filmhíradóban, amely idilli képet festett a napsugaras tájról, a városból falura költöző alkotók parasztizáló életmódjáról. Kassák mellett Domanovszky Endre, Gadányi Jenő, Gyarmathy Tihamér, Hincz Gyula festőművészek, Borbereki-Kovács Zoltán, Szandai Sándor és Vedres Márk szobrászművész éltek hosszabb-rövidebb ideig a két Kevély hegy lábánál. Szinte mindegyikük fel is tűnik a filmben, kivéve Kassákot, akinek csak a feleségét látjuk, amint modellt áll Szandainak. Azt is megtudjuk, hogy nem akárkikről van itt szó: a legmodernebb irányzatok képviselői költözhettek Békásmegyerre. Különös helyzet és legitimáció: a hazai modernség képviselőinek megajándékozása a németekkel szembeni igazságtalanságok a kormányzat, a pártok lakáslobbijának ellensúlyozására.
Kassák csak később, Óbudára költözésükkor, 1955-ben, Szénaboglya címen publikált naplójában írt ezekről az emlékeiről.
"Öt hónappal ezelőtt költöztünk be Békásmegyerről. Nyolc évig éltünk a két Kevély-hegy lábánál, távol a pesti zajoktól és tülekedésektől. A házat a háború utáni első boldog lázakban nemzeti ajándékképpen kaptam „nagy jelentőségű munkámért” a kormánytól. Elfogadtam, bár alig volt az egyéb építkezéshez alapot nyújtó romhalmaznál. Nem azért fogadtam el, mivel hosszú nyavalygások után háztulajdonos szerettem volna lenni, hanem mert nem volt tető a fejünk felett. Behúzódtunk a falak közé, és néhány szedett-vedett alkalmatosságot is szereztünk."
Sasvári Edit
folyt. köv.