Tisztelt művészetbarátok, hölgyeim és uraim!
Mindig izgalmas társasági témát szolgáltatnak azok az emberek, akik valamilyen meggyőződésük, szokásuk, vagy tevékenységük okán kilógnak felfelé vagy lefelé a társadalom nagy többsége által elfogadott normarendszerből. Kurzusok jönnek, mennek, a közízlés is némileg változik, az totális autonómiára törekvő, megalkuvásoktól mentes csodabogarak aktuális boldogulása azonban, történelmi koroktól függetlenül többnyire igencsak nehéz.
Kassák bekapcsolódása az avantgárd nemzetközi mozgalmába már önmagában formabontó. Műveltsége, és a világ dolgait illető tájékozottsága, illetve későbbi ihletettsége ugyanis nem iskolai tanulmányaiból ered, hanem az országutak bejárásának nem épp veszélytelen kalandozásaiból. Bereményi Géza ezzel egybevágóan jegyezte meg nemrég, hogy az emberi élet tevőleges része az alkotók számára húsz éves kor után nem sokkal véget ér, az ezt követő időszak pedig a fiatal kor élményanyagának feldolgozása körül összpontosul. Kassák is 22 évesen vált világlátott, sokat tapasztalt emberré, ösztönös alkotókedve pedig szerencsésen találkozott a hagyományokkal szakító, klasszikus művészi értékszemléletre fittyet hányó, internacionalista avantgárd korszellemével. Számára fontosabbak voltak a folyóiratokban megjelenő, országhatárokon átnyúló művészeti azonosságok, állásfoglalások, mint az adott kor politikai megfontolásai, ezért is gyűlt meg a baja a monarchia cenzoraival.
Az öntörvényű művészek számára feltehetően szerény vigasz a kései utódok nagyrabecsülése. Óbudaiként említhetném Krúdy Gyulát, Gellérit, Toldalagi Pált, mai kiállításunk kapcsán pedig Kassákot is. Irodalmi hatásukat tekintve biztosan kijelenthetjük, hogy a XXI. század első felének meghatározó alakjairól van szó. A lapszerkesztő, képzőművész, író Kassák esetében pedig még azt is hozzá tehetjük, hogy hatása már a maga korában is messze túlnőtt hazája határain. Hogy a nevével fémjelzett magyar avantgárd, illetve az általa készített lapok hogyan kapcsolódtak az akkori-, Európa művészi formanyelvét megújító forradalmi felépítményhez, arról remélem itt majd a nálam avatottabb szakértők beszélnek, néhány szót azonban érdemes szólni arról, hogy egykori munkássága hogyan is inspirálta jelenünket.
A múlt századelő munkás-életét jól ismerő, baloldaliságában is besorolhatatlan alkotó, minden ellenkező megnyilvánulás ellenére őrzi stabil helyét a magyar irodalmi kánonban. Hatását és jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az 1976 óta működő Kassák Lajos Emlékmúzeum léte és sikere. Irodalmi és képzőművészeti teljesítménye megkérdőjelezhetetlen, tehát kijelenthetjük, hogy a magyar avantgárd meghatározó alakjaként része és eredője kulturális önazonosságunknak. Mi magyarok Adyn, Kassák Lajoson, Márain és Esterházyn keresztül is demonstrálhatjuk európaiságunkat, az ő kapcsolódásuk a mi kapcsolódásunk is az egyetemes európai kultúrához.
Ennek fényében szeretném külön is felhívni figyelmüket miniszterelnök úr Hagyományok Házában megfogalmazott egyik gondolatára, mely szó szerint így hangzik: „Kultúránk megmutatja, kik voltunk és kik vagyunk. Ez identitásunk foglalata és öntőformája. Erő, amely az ország lakosait nemzetté, a nemzet tagjait közösséggé teszi... Ha eltűnnek a történelmi-kulturális alapok, ha hagyjuk, hogy kicseréljék a kulturális altalajt, akkor Európa kártyavárként dől össze”.
Miért is említem mindezt? Nos, azért, hogy világossá tegyem, a művészet ideológiai alapú megközelítése, visszamenőleges átértékelése felett majd’ harminc éve eljárt az idő. Az alkotók halálával a személy és az életmű megítélése végérvényesen kettévált, s azt hiszem, hogy a hátrahagyott kassáki örökségre, világnézettől függetlenül mindannyian büszkék lehetünk. Szerény lehetőségeink mellett is szükségét éreztük, hogy Csavargók, angyalok címmel műveiből válogatás kötetet szerkesszünk és adjunk ki, s úgy hiszem, e mai kiállítás is azt jelzi, hogy az életmű ápolásra-, elemei pedig további kutatásra érdemesek.
Ennek ismeretében figyelemre méltó az a bártorság és kísérletező kedv, mely a jelen közéleti síkjára próbálja visszaemelni Kassák személyét, legyőzendő sötét bábuként helyezve el őt napi csatározások sakktábláján. Igen, figyelemre méltó, s némileg talán értelmetlen is, ám a reflektálatlan valóságmagyarázat önmagában problémát nem jelent, legfeljebb éles vitát generál. Súlyos probléma akkor keletkezik, ha e vitától nem függetlenül, személyes egzisztenciákat érintő döntések születnek. Számomra Kassák Lajos alakja érzékeny iránytű; amikor személyét támadják, az mindig az adott kor kultúrpolitikájának zavarát mutatja. Ezért is érdemes leszögezni, hogy az életművet érintő történelmi, társadalomtudományi vagy épp művészettörténeti publikáció nem csupán kutatói, intézményi, szakmai kötelesség, de közérdek is fűződik hozzá. Ha kétségbe vonható az érintettek ez irányú szabadsága, akkor Szekfű Gyulával szólva azt kell mondanom: Valahol utat vesztettünk.
Remélem, hogy nem így van, remélem, hogy nem így lesz.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
