"Számunkra Kassák Lajos mérték volt egy olyan korban, amikor úgy látszott, hogy nincs kin lemérni a szellemi arányokat, ami nélkül az akarások összekuszálódnak, a lelkek elárvulnak és az értelem megzavarodik. Termékeny volt és megtermékenyítő, és mindig a valóság áramai járták át. Azé a valóságé, melyben tiszta és szerkezetes formák, tiszta és világos épületek, tiszta és igazságos gondolatok jöhetnek létre. Amíg élt, azt hirdette, hogy csak a szellem szabad szárnyalása emelheti magasba az embert és a közösséget. Minden gondolata és tette a közösség felé irányult. Írásai, képei és nagy jelentőségű folyóiratai erről tanúskodnak." Így búcsúzott a művészbarátok nevében Bálint Endre Kassák Lajos ravatalánál 1967. július 28-án.

A Magyar Írók szövetsége nevében Garai Gábor a szövetség titkára mondott búcsúbeszédet. Az írótársak közül Déry Tibor nekrológját Latinovits Zoltán tolmácsolta, Nemes Nagy Ágnes pedig a „tanítványi költőgeneráció nevében” emlékezett meg Kassákról. „Mozart Requiemjének hangjai mellett emelték kocsira a koporsót, s indult meg a gyászoló tömeg utolsó útján kísérve Kassák Lajost. A sírnál a „munkakör”, a Kassák köré tömörült művészi érdeklődésű fiatal munkások csoportjának egykori tagjai nevében mondott búcsúztatót Kiss Sándorné, majd Latinovits Zoltán elmondta Weöres Sándor Kassák Lajosnak című versét” – írja a Népszabadság 1967. július 29-i száma.



Két évvel a temetés után készült el a különleges síremlék. Vilt Tibor arról a Kassák Lajos által Bécsben készített, de megsemmisült szoborról mintázta, amelynek reprodukciója az 1926-ban kiadott Tisztaság könyve című antológiában jelent meg. Az absztrakt szobor, amelynek inspirációját az orosz konstruktivizmus hasonló kísérleteiben kereshetjük, Kassák igen kevés szobrászati alkotásának egyike volt, és - szintén elveszett - párdarabjával szerepelt Kassák 1924 tavaszán Bécsben megrendezett első kiállításán. (A bécsi kiállításról és kiállított művek sorsáról Szeredi Merse Pál tanulmányában lehet tájékozódni.)