Kassák Lajos 1920 és 1926 közötti bécsi emigrációja alatt közvetítők segítségével tartotta a kapcsolatot a magyarországi kulturális élettel. Ezekben az években Kassák messzemenően támaszkodott azokra a társaira, akik vele ellentétben utazhattak Bécs és Budapest között. Elsősorban élettársára, Simon Jolánra, aki magyar útlevél birtokában, leánykori nevén gond nélkül közlekedhetett a két helyszín között. Amikor az irodalom- és művészettörténetben „közvetítésről” beszélünk, akkor magától értetődő módon elképzelések, eszmék, művészeti hatások átadására gondolunk elsősorban. Simon Jolán ingázása a két főváros között valójában olyan komplex folyamat volt, amelyben az eszmék ugyanúgy megjelentek, mint a mozgalomépítés, vagy akár az egyes szereplők anyagi szükségleteinek biztosítása, az élelmiszer, vagy a pénzsegély. Közvetítő tevékenysége nélkül a bécsi Ma létre sem jöhetett volna. A cenzurális körülmények miatt (Kassák könyvei és lapjai tiltólistán voltak) a Ma szerkesztőségi anyagát Simon Jolán általában személyesen vitte át a határon, csakúgy, mint a Kassák által Ausztriából Magyarországra küldött, itthonról kitiltott kiadványait. Maga szállította a kliséket is, ezeket a magas előállítási költségű, a képzőművészeti alkotások nyomdai reprodukcióját lehetővé tevő maratott rézlemezeket, amelyek elengedhetetlenek voltak a Ma képanyagának publikálásához. A közvetítés vizsgálata a művészeti, és ezen belül az avantgárd lapok szerkesztéstörténetében azért is fontos szempont, mert rávilágít a szinte láthatatlan munkatársak, a nők szerepére. Ez háttérmunkának számított, és Simon Jolán saját művészkarrierjét Kassákénak alárendelve dolgozott.