HÉTHÁZ

A gyorsan iparosodó Angyalföld és a korabeli lakhatási körülmények egyik leghitelesebb tudósítója Kassák Lajos, aki szorosan kötődött ehhez a kerülethez. „Nem ott születtem, de mégis őslakója voltam a mállott házfalú, kormos levegőjű, gőzkalapácsoktól, olykor vidám nevetésektől, részegek kurjongatásától hangos világnak”. Az Egy ember élete című önéletrajzi regényben a nagyvárosba érkező fiatal vidéki munkás első benyomásai és élményei is megjelennek. Az idegenség élménye érződik a Hétház leírásában: „otromba, sárga épület majdnem idegenül állt előttem. Talán ezer ablaka is van ennek az épületnek, az ablakok mögött kicsiny, sötét szobácskák, ahol sötét, szegény emberek élnek.”


A valóban gigászi méretű, dísztelen épülettömböt, mely a benne foglalt hét azonos kialakítású belső udvaros ház után kapta a Hétház nevet, az Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztár építtette 1896-97-ben a környékbeli gyárak munkásai számára. Hasonlóan más bérpalotákhoz a többemeletes körfolyosós lakóházakban egyforma szoba-konyhás beosztású, mellékhelyiség nélküli, közművesítetlen lakások sorakoztak. Az iparosodó város gyors ütemben növekvő népessége nyomán kialakult lakáshiány és az ennek következtében rohamosan emelkedő lakbérek miatt a bérlők rákényszerültek ágybérlők, ágyrajárók és a kosztért is fizető kvártélyosok befogadása. Nemcsak többgenerációs családok szorultak össze a kis alapterületű lakásokban, hanem egymásnak idegen lakótársak ültek közös asztalnál, sőt használták váltott műszakban ugyanazt az ágyat, szalmazsákot. A szűk és zsúfolt lakásokban a helyiségek funkcionális használata ugyanúgy lehetetlen volt, mint az egyedüllét vagy az intimitás, így a magánélet számos mozzanata kiszorult a nyilvános térbe: a gangot és az udvart is használatba vették a lakók.


Kassákék családja két ”kvártélyost” is befogadott, akik a kosztért és az ágyhasználatért fizettek. Családtagok, vidéki rokonok és idegenek között folyamatos volt a súrlódás, az alkotómunka pedig csaknem lehetetlen, ezért Kassák amint megtehette, tovább is költözött.

Az alábbi regényrészletek érzékletes leírást adnak a Hétház belső életéről.

„Anyám lámpát gyújtott, nemsokára hazajött a két kvártélyos is. Bent a priccsen egy fiatalember lakott, kifutó volt valamelyik drogériában. Vékony, szőke és illatos.

Kint a konyhában a díványon egy faluról jött rokonom, a Károly bácsi fészkelt. Valamikor gyerekkoromban láttam ezt az embert utoljára. Halványan emlékeztem rá, de ha az utcán vagy valahol máshol elém kerül, nem ismertem volna meg.

Valami haragot éreztem ez iránt az ember iránt. Előzőleg már megegyeztünk anyámmal, mivel nincs másképp hely, úgy oldjuk meg az alvás kérdését, hogy éjjel a kifutó alszik a priccsen, nappal én. Könnyen belenyugodtam ebbe a rendbe, de valószínűleg mégis emiatt nehezteltem az emberre. Ő nem tudott erről az új beosztásról, s talán nem is fogja megtudni. Az ő számára idegen, csak hazajáró vendég maradok itt. Én, aki titokban pedig úgy élek majd mellette, mint az ikertestvére. Ő megmelegíti nekem az ágyat, s én majd megmelegítem őneki. Egy pillanatra eszembe jutott az a szörnyű állat, amelyik kimászott a fésűből, megborzongtam, undorodás volt egész testemben. Igaz, hogy a fésű nem az övé, hanem a Károly bácsié. Azé, akivel barátságosan együtt rumozgatok az asztalnál.” (Egy ember élete)

„A konyhában volt a (suszter) műhely. A három ember beszéd közben is folytatta munkáját, az asszony egy nagy késsel vékony szálakra metélte a vékony, összehajtogatott tésztalapot, a sparherden csámpás pléhfödő alatt forrott a víz, a három ember kalapált és húzta a fonalat. A sarokban bevetett emeletes ágy állott, amiben fölül az inaska, alul pedig a segéd szokott aludni.” (Angyalföld)

„Éjszaka olyan a város, mint egy feneketlen sötét lyuk, teledobálva mindenféle gyanús limlommal. A kültelkeken, amerre éjféltájban hazajárunk, alig ég néhány lámpa, a kapualjak sötéten ásítanak, és itt-ott egy kint felejtett zászló, mint szennyes felhőrongy csüng le a párkányzatról. Valamikor tolvajkodásokról és verekedésekről volt hírhedt ez a vidék, s most megint ott tart, ahol évtizedekkel ezelőtt. Angyalföld a neve ennek a vidéknek, s aki éjszaka erre téved, elkészülhet rá, hogy valami részeg emberördög meglékeli a fejét, és kiforgatja a zsebeit. A Lehel-piac környékén csoportokban kószálnak a gazdátlan kutyák és a patkányok, amik kövéren másznak elő a pinceablakokból, most annyira biztonságban érzik magukat, hogy el sem menekülnek a késői járókelők elől. Nem élvezet éjszaka az errefelé járás, de a magunkfajta szegényemberek itt laknak az elátkozott bérkaszárnyákban, s akik egész nap fáradoztak, úgy mint mi, azok tűzön és vízen át is hazatérnek kicsit megpihenni.” (Egy ember élete)



Ma már csak két bérház maradt a tömbből az Árpád hídi felüljárónál.
Utcakép: https://cutt.ly/JbGdugt


Korábbi bejegyzéseink:
SÉTA A PERIFÉRIÁKON
A MUTTER
KASSÁK NAPI SZIESZTÁJA