KASSÁK KORTÁRS MŰVÉSZETI DÍJ 2024 – PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Image
KKMD pályázati felhívás 2024

KASSÁK KORTÁRS MŰVÉSZETI DÍJ 2024 – PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

27 February 2024 14:00 – 16 April 2024 23:59

A Kassák kortárs művészeti díjat Dr. Argay István orvos és műgyűjtő mint alapító, és a Petőfi Irodalmi Múzeum – Kassák Múzeum mint intézményi együttműködő hozták létre 2022-ben kortárs képzőművészeti alkotások és projektek ösztönzésére. A kezdeményezéshez kiemelt patronálóként 2023-ban a Rechnitzer-gyűjtemény is csatlakozott. A projekt koordinátora az Interart Alapítvány.    

A Kassák kortárs művészeti díjra nyílt felhívás keretében olyan alkotói tervvel lehet pályázni, amely a huszadik századi avantgárd művészet jelenségeit, valamint az avantgárd mozgalmak által felvetett kérdéseket vizsgálja vagy korszerűen újraértelmezi. A pályázat új mű létrehozására és kiállítási tervére szól.    

A díj értéke

A díj összege bruttó 1,5 millió forint, amit a nyertes pályázó a mű létrehozására fordíthat, és amely felett szabadon rendelkezhet. A Kassák kortárs művészeti díj összege adóköteles jövedelem, melyet a hatályos jogszabályok szerinti levonásokkal az Interart Alapítvány fizet ki a pályázónak az alapító megbízásából.        

A pályaművet a Kassák Múzeum mutatja be időszaki kiállítás keretében a díjátadót követő évben (2025). Ennek költségeit a Petőfi Irodalmi Múzeum – Kassák Múzeum biztosítja a díj összegével egyenlő mértékben. A múzeum saját költségvetéséből az alábbi költségeket fedezi a nyertes pályázóval történő egyeztetés alapján: kurátori és kiállításszervezői feladatok, a kiállításhoz tartozó leporelló költségei (szövegszerkesztés, fordítás, grafikai tervezés, tördelés, nyomtatás), installációs és grafikai elemek tervezése és gyártása, kiállításépítés, műtárgyszállítás (a műteremből a múzeumba és vissza), műtárgybiztosítás, technikai eszközök biztosítása, a kiállítás üzemeltetése, valamint a kiállításhoz kapcsolódó programok szervezése és lebonyolítása.    

A pályázók köre     

A díjra 18. életévüket betöltött képzőművészek pályázhatnak kiállítás formájában megvalósítható pályaművel.     

A pályázat benyújtásának módja      

A pályázatokat kizárólag elektronikus formában lehet benyújtani a kkmd@pim.hu e-mail címen. 
Kérjük, hogy a pályázati anyagot egyben küldjék el e-mailben, mellékletként csatolva. A pályázati anyag összterjedelme nem haladhatja meg a 32 MB-ot. Azt ezt meghaladó terjedelmű, vagy fájlküldő szolgáltatással benyújtott pályázatokat nem tudjuk fogadni.     

A pályázatok leadási határideje: 2024. április 16., 23:59   
A határidő után beérkezett pályázatokat érvénytelennek tekintjük.      

A pályázati anyagnak tartalmaznia kell:

  • Szakmai önéletrajz (PDF formátumban)  
  • Portfólió a pályázathoz kapcsolódó korábbi művekről a művek adataival (PDF formátumban)
  • Részletes projektterv a megvalósítás tervezett ütemezésével maximum 5000 karakter terjedelemben (PDF formátumban)  
  • Látványterv (PDF formátumban) – opcionálisan benyújtható  
  • Pályázói nyilatkozat és az adatkezelési tájékoztató elfogadásáról szóló nyilatkozat aláírva (PDF formátumban)     


A pályázat nyelve: magyar     

A pályázónak a Pályázói nyilatkozatot és az adatkezelési tájékoztató elfogadásáról szóló nyilatkozatot személyesen kell aláírnia, vagy személyéhez kötött elektronikus aláírással. A nyilatkozat innen letölthető:

 

A pályázati koncepció összeállításához a Kassák Múzeum kiállítótereinek alaprajza innen letölthető.   


Lebonyolítás    

A beérkezett pályázatokról öttagú szakmai zsűri dönt.     

A zsűri tagjai 2024-ben:   

  • Andrási Gábor művészettörténész
  • Bán András művészettörténész
  • Csatlós Judit muzeológus, kurátor, a Kassák Múzeum képviseletében  
  • Fabricius Anna képzőművész, a 2023. évi Kassák kortárs művészeti díj nyertese 
  • Kertész László művészettörténész  
     

Az online beérkezett pályaművekből a zsűri kiválasztja a szűkített listára kerülő öt tervet. A szűkített listán szereplő pályázók személyesen (vagy indokolt esetben online platformon) mutatják be munkáikat a zsűrinek május 2-19. között. A zsűri a személyes prezentációk alapján választja ki a nyertest.        

Határidők:     

A pályázat benyújtásának határideje: 2024. április 16., kedd, 23:59  

A szűkített listára bejutott pályázatok kihirdetése: 2024. május 29.   

Díjátadó rendezvény: 2024. június 20., 18.00    

A pályázatok elbírálására vonatkozó döntést, a szűkített listára bejutók névsorát a Kassák Múzeum weboldalán és közösségi média felületein tesszük közzé. A nyertesnek a díjátadót követő évben kell megvalósítania művét, melyet 2025-ben, időszaki kiállításon mutat be a Kassák Múzeum.      

Részvételi feltételek    

A pályázók jelentkezési szándékukkal elismerik és tudomásul veszik a részvételi feltételeket. Ezek megszegése a pályázatból való kizárást vonhatja maga után. A pályázó a pályázat benyújtásával elfogadja, hogy amennyiben a szűkített listára kerül, a döntést követően abba bárki betekinthet, illetve, hogy a pályaművel kapcsolatos adatok (a személyes adatai kivételével) nyilvánossá válnak. A pályázók elfogadják a zsűri döntését​,​ és azt is, hogy a zsűri nem köteles döntését indokolni. A pályázati eljárást lezáró szakmai döntéssel szemben jogorvoslatra nincs lehetőség. A nyertes a megvalósítási terv elfogadását követően megállapodást ír alá, amelyben vállalja annak ütem szerinti megvalósítását.  A nyertes vállalja az Alapítóval és a Szervezőkkel való együttműködést, a szükséges információk megosztását, a határidők betartását, valamint közreműködik a díjhoz és a kiállításhoz kapcsolódó kommunikációs anyagok (videók, fényképek, szöveges információk) előállításában.      

Szerzői és felhasználói jogok    

A pályázók megőrzik a pályamunkához fűződő szerzői jogaikat. A megvalósított mű a pályázó tulajdonában marad. A nyertes pályázóval a Petőfi Irodalmi Múzeum – Kassák Múzeum művének a kiállításon való bemutatása érdekében felhasználási szerződést köt. A pályázat benyújtója hozzájárul, hogy a pályázat kiírója a pályázat nyilvánossága érdekében és a későbbi pályázatok népszerűsítésére a pályázati anyagot, a pályaművekről és a megvalósult munkákról készült dokumentációt és reprodukciókat promóciós célra nyomtatott, illetve elektronikus formában korlátlan ideig térítésmentesen felhasználhatja a pályázó nevének feltüntetésével.        

További információ    

A pályázati felhívással kapcsolatos kérdéseket a kkmd@pim.hu e-mail címen várjuk.    

Kassák kortárs művészeti díj    
Alapító: Dr. Argay István  
Együttműködő partnerek: 

  • Petőfi Irodalmi Múzeum – Kassák Múzeum 
  • Interart Alapítvány   
  • Kassák Alapítvány

Kiemelt patronáló: Rechnitzer-gyűjtemény   
Patronáló: Takler borbirtok, Szekszárd