Gyűjteményi blogsorozatunkban virtuális kirándulásra invitáljuk olvasóinkat. Valóban a "perifériákon sétálunk": új szemszögből, topográfiai megközelítésből vizsgáljuk Kassák életének helyszíneit.
Negyvenöt évvel ezelőtt, 1976. november 26-án nyitotta meg kapuit a Kassák Múzeum. Jubileumi mini-sorozatunkat a múzeumalapítás körülményeinek bemutatásával indítjuk, de megmutatjuk a múzeum korai korszakának emlékezetes kiállításait is, tallózunk archív fotók és visszaemlékezések között. Kalauzunk Sasvári Edit művészettörténész, aki 2011-től, tíz éven át vezette intézményünket.
„A Kassák hagyaték múzeumi elhelyezésével előbb utóbb szembe kell nézni”
A fenti idézet a Kassák Múzeum létrehozásával kapcsolatos tárgyalások pártirataiból származik, 1974-ből. Ez év májusában kereste meg Kassákné Kárpáti Klára a Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi osztályát azzal, hogy férje irodalmi, művészeti hagyatékát és a személyével kapcsolatos dokumentumokat átadja a magyar államnak, ha az a továbbiakban emlékmúzeum formájában megőrzi és népszerűsíti Kassák életművét. Kassákné jó tárgyalási pozíciót tudott elérni az állami szerveknél. Tervét nemcsak támogatták, de feltételeket is szabhatott a hagyaték hosszútávú kezelésére vonatkozóan. Koncepciójának 2 erős pillére volt: a helyszín megválasztása és a Kassák hagyaték integrálása a Petőfi Irodalmi Múzeumba. Kassákék a Bécsi úton laktak, ezért kézenfekvőnek tűnt egy óbudai helyszínt választani erre a célra. Kassáknénak sikerült megnyernie a harmadik kerületi tanácsot az ügynek, amely a Zichy kastély főépületének első emeletét ajánlotta fel és kezdetben anyagi fenntartását is vállalta. A Petőfi Irodalmi Múzeum lett az emlékmúzeum szakmai felügyelője és első igazgatóját is ő adta Csaplár Ferenc irodalomtörténész személyében. Két év múlva, november 26-án megnyílt a Kassák Lajos Emlékmúzeum.
A Kassák hagyaték sorsát, megnyugtató elhelyezését tekintve a huszadik századi magyar kultúrtörténet fontos eseménye volt a múzeum megalapítása. De ebben a folyamatban benne voltak a Kassák életmű muzealizációjával, értelmezésével kapcsolatos feszültségek is. Egy évtizeddel korábban Kassák még ellentmondásos személyiségnek számított a kádári hatalom szemében. Sőt, mondhatni bőven volt mit törleszteniük Kassákkal szemben, aki az a fajta elvszerű baloldali volt, akinek makacs hajlíthatatlansága összeférhetetlen volt az illegális mozgalom és a későbbi pártadminisztráció magát a pártakaratnak alávető logikájával. A hatvanas évek elején megakadályozták, hogy kiutazzon párizsi kiállítására, élete utolsó évében rendezett kiállításának költségeit saját magának kellett megfizetnie. Ugyanakkor irodalmi munkásságáért Kossuth-díjjal ismerte el őt a rendszer.
A hetvenes években nem egyszerűen csak arról volt szó, hogy változtak az idők és elhárultak volna az elvi akadályok a Kassák életmű egészének kompromisszumok nélküli elfogadásához. Kassák széleskörű, hazai és külföldi népszerűségével, erősödő nemzetközi hírnevével, a róla elnevezett alternatív intézmények és csoportok megszaporodásával egy kényszerítő nyomás nehezedett a politikai vezetésre, hogy állást foglaljon ebben a kényes kérdésben. Ezt viszont csak bizonyos témák tabusításával lehetett megtenni. „A Kassák Múzeum létrehozása politikai döntést igényel. A Kassák életműnek óriási kultúrtörténeti, irodalmi és művészeti jelentősége mellett ma még kétségtelenül ható aktuális politikai kicsengései vannak. A munkásmozgalmon belül folytatott vitái nem kerültek megfelelő távlatba … Ez egyértelműen azt jelenti, hogy a kiállítás bizonyos témákat nem kerülhet meg, s ugyanakkor vannak olyan témák, amelyek tisztázása meghaladja egy múzeum lehetőségeit.” (Folytatjuk.)
Sasvári Edit
