Gyűjteményi blogsorozatunkban virtuális kirándulásra invitáljuk olvasóinkat. Valóban a "perifériákon sétálunk": új szemszögből, topográfiai megközelítésből vizsgáljuk Kassák életének helyszíneit.
Kassák Lajos, bécsi évei után hazatérve, Dokumentum címmel alapított új lapjában kultúraközvetítő szerepre vállalkozott, azonban a lap sikertelensége miatt figyelmét a
munkásművelődés és a munkások képzése felé fordította. Új elképzeléseinek lett műhelye a Munka folyóirat (1928–1939) és a diákokból és fiatal munkásokból álló Munka-kör. Kassák megközelítésében a társadalom formálásában fontos szerepet kapott az építészet, erről árulkodik, hogy meghívására Fischer József építész is részt vett a Munka-kört előkészítő megbeszéléseken, majd előadást tartott a körben, a későbbiekben pedig a Munka számaiban rendszeresen jelentek meg beszámolók az új építészeti és urbanisztikai törekvésekről. A múzeum gyűjteményében található Lengyel Lajos 1931-ben készített fotósorozata, ami dokumentálja a Munka-kör bécsi kirándulását, amelyen meglátogatták a szociális lakásépítések helyszíneit és az új munkáslakásokat. A Munka 1931-es számában A német építészeti kiállítás kapcsán már megjegyzik,hogy „az osztrákok nagyszerű, színes statisztikai táblákon (új grafikai ág), fényképeken, modelleken, tervrajzokon mutatják be az új 8-10 év eredményeit.” Minden bizonnyal Kassák már az emigrációs éveiben találkozott a vörös város szociálpolitikai törekvéseivel, amelynek középpontjában a bérlakás program állt. Bécsben, az 1922-ben megrendezett választásokon a Szociáldemokrata Párt abszolút többséggel nyert, és ezt követően ─ a konzervatív Ausztrián belül ─ független tartománnyá vált. A kormányzat ambiciózus reformtörekvésekbe kezdett, mégpedig a bérlakásrendszer kiépítésével. A kétféle méretben épült, kisméretű lakások, a „benti” wc-vel és folyóvízzel korszerűnek számítottak,
alkalmazkodtak a használók igényeihez. A modern szemléletet tükrözi, hogy a korábbi függőfolyosós rendszer helyett a lakások bejárata közvetlenül a lépcsőpihenőről nyílt, a hatékony építést a standardizált elemek (ajtó, ablakok, korlátok, szaniterek) biztosították. A város nem csupán lakásokat építtetett, hanem egy szociális utópiát valósított meg: szociális infrastruktúrával, közösségi létesítményekkel ─ színházzal, óvodával, iskolával és rekreációs területekkel ─ellátott lakótelepeket hozott létre.”
A napfényes, jól szellőző terek és a lakás modern igények szerinti tagolása önmagában mégsem biztosítja a korszerű életminőséget. Kassák a Pesti Naplóban, majd a tíz évvel később megjelent Néhány megjegyzés a városépítés kérdéséhez című írásában fogalmazza meg az életmód átalakulásának a lassúságát és a szegénységből következő, sajátos követelményeket. Ennek ellenére azt javasolja, hogy az építész:
„mint embernek tervezzen otthont, de nem a mai, tömegeiben még kulturálatlan, nagyrészt még fejletlen igényű munkás szempontjai szerint. A munkás részére, csakúgy, mint minden ember részére, szükséges a fürdőszoba vagy a tusoló kamra, jóllehet az ilyen lakásba beköltözött munkások és kispolgárok egy része eleinte a szenét, fáját, tömésre szánt baromfiát kvártélyozza majd be a kádba. Pozsonyban voltam szemtanúja ilyen döbbenetes esetnek. Az építész, aki egy idő múltán, hogy a ház lakói beköltöztek, látogató körútra indult és valósággal kétségbeesett, hogy az új ház fürdőszobáit és tusoló kamráit mint szemétlyukat és liba hizlaldát látta viszont. Majdnem öngyilkos lett első kétségbeesésében, aztán újból a munkaasztalához ült és újból fürdőszobákkal tervezte meg a legközelebb építendő munkás-házát. Mert, ahogy már mondtam, az új építész nemcsak lakás-, hanem társadalomépítő is.”
Csatlós Judit
