Barbár tűsarkak a színpadon

A “Vad Modernek Öndivatbemutatója” c. foglalkozásunk legutóbbi alkalmával az Óbudai Waldorf iskola alsósaival dolgoztunk együtt. Mit jelentett “Másik”-nak lenni “annak idején” és most? Miért csinál egy kortárs művész műanyagkannákból törzsi maszkot? Hol találkozik a törzsi tánc és a divat? Vagy komolyabban: hogyan vált a modernitás önmegújító stratégiájává a kulturális másság vizuális reprezentációja? Ezeket a kérdéseket dolgoztuk fel egy öndivatbemutató keretében.

image

 

Művészetről beszélgetve a gyerekekkel -de akár felnőttekkel is- sokszor találkozunk azzal az élménnyel, mintha a “hétköznapi” és  a “művészi” világ egymástól elkülönülten létezne, mi magunk pedig két világ polgáraként csatangolnánk keresztül rajtuk. Ugyanakkor gyakori élmény az is, amikor ez a határ elhomályosodik, vagy éppen teljesen megszűnik; a művészet tárgya, mint valami idegen “Másik” megtalálja helyét és jelentőségét a mindennapi életünkben.

image

Női figura bauhaus fotelben maszkkal

 

A “Vad Modernek Öndivatbemutatója” foglalkozásunkon többek között ezt a jelenséget dolgozzuk fel a gyerekekkel a művészettörténet és az ő saját jelenük kontextusában. A századforduló új művészeti irányzatai szakítani akartak az európai művészethagyományaival, épp ezért vonzotta őket minden, ami egzotikus, amit a többség barbárnak és kezdetlegesnek látott. Ezek a művészek épp olyan szépnek láttak egy afrikai maszkot, mint a Mona Lisát. Így a törzsi művészet nemcsak a néprajzigyűjteményekben, hanem a művészeti galériákban is megjelent.

image

Man Ray-Női portré maszkkal

 

A foglalkozáson kalandoztunk a törzsi és az avantgárd művészet világában, átböngésztük, mit tanultak az afrikai művészetből a kubista festők, lehet-e használati tárgyakból jelmezt készíteni, és hogy néz ki a pápua fejdísz, ha műanyagból készül. Igyekeztünk artikulálni;  mit jelent számunkra a maszk? Mit jelent “maszkot hordani” a hétköznapokban? Hogyan tudunk magunkra “Másikként” tekinteni?

Elkészítettük saját maszk-variációinkat, melyeket magunkra öltve közösségi
videózással meg is örökítettünk.

image

 

 

 

image
image

 

Sok szeretettel várunk vissza Titeket!

2020.02.03