Nők a munkáskultúrában

Image

Nők a munkáskultúrában

2016. március 9., 18:00 – 19:00

Időpont: 2016. március 9. (szerda), 17.00-18.00

Helyszín: Kassák Múzeum (1033 Budapest, Fő tér 1.)

Nők a munkáskultúrában
Tárlatvezetés a Vízizrí – Munkáskultúra a Duna partján című kiállításhoz kapcsolódóan

Kiállítási programunk keretében társadalmi kontextusba kívánjuk helyezni a művészeti törekvéseket, újragondolás tárgyává tesszük az avantgárd és a munkáskultúra kapcsolatát.

A kiállítás tárgya a Természetbarátok Turista Egyesülete (TTE) által 1928-ban létrehozott horányi (szigetmonostori) Telep kialakításának, az egyesületi élethez való szoros kapcsolódásának, valamint a munkáskultúrához és az akkoriban újraformálódó avantgárdhoz való kapcsolódási pontjainak bemutatása. A tárlatvezetés során a Telep életében jelentős női résztvevőkre hívjuk fel a figyelmet, elsősorban Szalmás Piroska személyén keresztül.

Szalmás Piroska a korabeli nőmozgalomnak is fontos alakítója volt. Az 1905 márciusában elindított első magyar szociáldemokrata nőújságnak, a Nőmunkásnak szerzője, a Magyarországi Magántisztviselők Szövetségének 1905-ben alapított nőszervezetének titkára, a munkásdalegyletek egyetlen női karvezetője volt. Írásaiban és kórusszervező munkájában egyaránt szorgalmazta a nők részvételét a munkáskultúra alakításában.


Március 9-én a a Kassák Múzeumba ingyenes a belépés.

A vezetést Csatlós Judit, Juhász Anna és Őze Eszter tartják.

A tárlatvezetés a "Nők Óbudán! Közös Nőnap az óbudai múzeumokban" című programsorozat része.