magyarEnglish

Hírlevelet!

Keress!

PIM
A Kassák Múzeum a Petőfi Irodalmi Múzeum filiáléja.
Tovább a PIM oldalára >>

TwitterInstagramFacebook
A Tett honlap

Forgách András megnyitó beszéde

MEGNYITÓ

Két állítás:
Ezen a kiállításon az jár jól, aki nem tud semmit arról, amit a filmeken látni, nem tudja, hogyan keletkeztek a filmek, nem ismeri Szemző Tibor eddigi művészetét, nem ismeri a szöveget sem, ami elhangzik, sem azokat a nyelveket, amelyeken elhangzik.
A másik állítás szerint ezen a kiállításon csak az jár jól, aki ismeri ennek a kiállításnak a hátterét, lehetőleg sok nyelven ért, és kiválóan ismeri Franz Kafkát is, a zseniális prágai születésű szerzőt, aki két regénye hősét is K.-nak nevezte. 

Mindkét állítás igaz. 

A kiállítás részben arra épít, hogy mindannyian ismerjük Kafka és Szemző művészetét, munkáit, és amit látunk, egy folyamat részének tekintjük, mely valahonnan valahová tart. Ez nagyon fontos, mert például az olyan komplex műfaj, mint az opera esetében a művek élvezetéhez föltétlenül szükség van előismeretekre, bizonyos tudásra, polgári műveltségre, a mítoszok, a zeneművek ismeretére, de jelentős művek esetében ez mindig így van: sokat hallunk és tanulunk róluk, és csak azután értjük meg őket teljes mélységükben. 

Tehát a Szemző-mű mindig folytatás és következmény, sohasem áll meg önmagában, látjuk rajta, hogy előző művekből keletkezett, és teret nyit további munkák számára, azaz egy végtelenbe nyúló lánc egyik szeme. Ez természetesen minden igazi művészre igaz, hogy sorozatszerű műveket hoz létre, ám nem mindenhol érzékeljük ennyire tisztán a belső ismétlések rendjét. A Wagner-operák, a Van Gogh- vagy Warhol-festmények mind építenek a módszer vagy toposzok szinte mechanikus ismétlésében rejlő hatás kihasználására. De a reciklálásnak ilyen tudatos technikáját nagyon kevesen alkalmazzák ekkora következetességgel. Tudjuk, hogy a reciklálás vagy újrafelhasználás, amelyet Szemző Tibor számos művében és műformában alkalmaz, magának a születő formának egy rendkívül fontos, megkerülhetetlen eleme: nem azért használja fel újra, koncerten, filmen, rádiójátékban, színpadi előadásban, illetve kiállítási objektumokként a létrejött műveket, formákat, összefüggéseket, mert nem jut jobb az eszébe, hanem ez az újrafelhasználás valójában maga a forma: hasonlatosan az imához, vagy a zen-történetekhez, vagy a népmesékhez, a forma inherens része az, hogy kapcsolódik valamihez, ami nem egyszerűen egy tartalom, hanem a rituális ismétlésben rejlő titokzatos és verbálisan nem mindig megfogalmazható tudásának vetülete. 

Ugyanakkor ez a reciklálás leképezi a szerző Szemző, az alkotó Szemző, a performer Szemző mániákus karakterét, mintegy bepillantást adnak sajátos autizmusába. Autizmus, mint öntörvényűség, autizmus, mint olyan karaktervonások gyűjteménye, amelyek nem föltétlenül beilleszthetők egy szokásos, könnyen felismerhető lelki alkatba, és dekódolhatatlanságukban egyfajta pozitív rejtélyt képeznek, olyan rejtélyt, amelynek hiába keressük a megfejtését, mert a megfejtésük éppen az, hogy rejtélyek. 

Mint a mantrák, vagy a titokzatos mintázatok, amelyek megfejtetlenségükben is szépek maradnak. Dodonai rejtélyt képeznek. Mint a jóslatok. Felfednek és eltakarnak. Dodonában, mint köztudott, a szentély egy tölgyfa köré épült, a papok a tölgy lombjának susogásából jósoltak. A cumaei Sybilla pedig úgy jósolt, hogy a barlang elé dobált nagy páfránylevelekre írt mindenféle szavakat, és aki arra járt, felkapta a páfránylevelet, amit elé sodort a szél, és a jóslat ezáltal automatikusan rá vonatkozott. 

Amit mondani akarok: 
Ami Szemző művei esetében különleges, az a mechanikus és a személyes, a nagyon mechanikus és a nagyon személyes mások műveivel nem összehasonlítható keveredése, elegyedése, sőt, szimbiózisa. Vagyis az, hogy technika, éspedig elég bonyolult, szofisztikált és fejlett technika kell a bemutatásukhoz és előállításukhoz, viszont ez a nagyon szofisztikált és bonyolult és kényes technika szinte kőkorszakian személyes pillanatokat rögzít, ezúttal nyolc milliméteres filmek formájában, melyeknek feldolgozását látjuk ezen a kiállításon is, mint annyi Szemző-filmben is különben. 

Itt a video, a digitális módszerrel létrehozott film és a ténylegesen létező vetítőgépeken vetített, kémiailag létrehozott, fizikalitásában is érzékelhető kép metszi egymást keresztbe: a vetítőgépek finom zöreje meghatározott időközökben belemosódik a filmekhez kiséretül elhangzó Szemző-zenébe, és különböző nyelveken elhangzó Kafka-szövegbe. 

A kiállításon egy ponton túl – 65 perc egy ciklusidő – kezdenek eltolódni egymáshoz képest a szekvenciák, a nyolc milliméteres vetítők más szisztéma szerint indulnak be és állnak le, mint a digitálisan vezérelt videó-vetítők, amelyek egyébként a nyolc milliméteres filmeken keletkezett képsorokat tartalmaznak. Ezek a filmek alig vannak vágva, a véletlenszerűség, a megpillantottság-érzet rajtuk van, mint sörhab a söröspohár falán, együtt lélegzünk a szerzővel, a világot megpillantó szerzővel, akinek rendkívül fontos a hibátlan megszervezettség, a mesterséges intelligencia határait súroló pontosan kicentizett világ és a teljes esetlegességében, sebezhetőségében, esendőségében megragadott világ, ennek a kettőnek találkozási pontjain áll ő, és állunk most mi is. 

Ennek a kereszteződésében – kereszttüzében – áll tehát a kiállítás látogatója. Akinek én speciel azt tanácsolom, hogy álljon a két terem közé, és egyszerre létezzen mindkét teremben, egészen addig, míg valamilyen hang- vagy képfragmentum el nem csábítja: akkor adja föl leshelyét, ám egy idő multán vegye fel újra. Álljon középre. 

Fejtegetésemből világosan kitetszik, hogy a tudatlan látogató jár a legjobban, hiszen elfogulatlanul – amennyiben hagyja magára hatni ezt a világot – birtokába juthat bizonyos tudás, amellyel azelőtt nem rendelkezett. 

Ugyanakkor az is teljesen egyértelmű, hogy az a látogató jár legjobban, aki Szemző művészetének ínyenc élvezője, és már nagyon sokat tud róla, és már rendkívül sok formában élvezte, magához vette, és minden egyes alkalommal örömet szerez neki egy új aspektus: mondjuk nekem szereztek, amikor először megnéztem ennek a kiállításnak az anyagát: a Jeruzsálemben és Belgrádban készült filmek. 

Az esetlegesség felmutatása, felvállalása, az esetlegesség elvének okos használata olyan nyitott művet eredményez, amelyet nagyon sok irányban folytathatunk, amely ritka és szabad asszociációsorok nyitó-pontja  lehet.

A megszervezettség szupergondos precizitása – paradox módon – megint ugyanide vezet: ugyanis azt kérdezzük magunktól (anélkül, hogy tudnánk, a mű érvényességét akarjuk kipuhatolni öntudatlanul): mi ennek a matematikája, ennek a bonyolultnak tetsző tükör-rendszernek, amely mégsem tükör-felületeken születik, mi a titka az egymásban tükröződő képeknek, mi a rendszer – amely érdekes módon, minél szigorúbb és merevebb, annál organikusabb. És ha már a paradoxonok vidékén járunk, akkor jó helyen járunk, mert Szemző világában járunk.

Mindazonáltal ne hagyjuk megtéveszteni magunkat. 

Utóirat:

Mellesleg van még minimum egy darab K. úr a világirodalomban, Bertolt Brecht 121 parabolájának hőse, Herr K.

Továbbá a k-betű lehet
A fizikában:
k: az erőkar, más szóval sugár jele
k: a képtávolság jele
k: a Boltzmann-állandó jele
k: a Coulomb-féle arányossági tényező jele
K: a Kelvin hőmérsékletskála rövidítése
K: a képnagyság jele
A kémiában:
K: a kálium vegyjele
K: az egyensúlyi állandó jele
A matematikában 
K: a kerület jele
Valamint:
k: a kilo-, vagyis egy mennyiség ezerszeresének (10³) jelölése az SI-rendszerben
K: naptárakban a kedd rövidítése
K: Kambodzsa nemzetközi autójelzése
K: a Wolfgang Amadeus Mozart műveit katalogizáló Köchel-jegyzék rövidítése

A kiállítást megnyitom.


Forgách András

2017. április 7.
PIM A Kassák Múzeum a Petőfi Irodalmi Múzeum filiáléja. >>
Twitter Facebook
Magyar | English