MATTIS TEUTSCH LETÖRÖLT MŰVEI

Image

MATTIS TEUTSCH LETÖRÖLT MŰVEI

27 August 2020 20:00 – 23:00
MATTIS TEUTSCH LETÖRÖLT MŰVEI
Szimpózium és kerekasztal-beszélgetés


Mattis Teutsch János (1884–1960) a köztudatban és a művészettörténet írásban is, mint a kelet-közép-európai avantgárd mozgalom nemzetközi hírnevű művésze él. A halálát követő kanonizációs folyamatban rendkívüli érdeklődés övezi a korai, expresszionista - absztrakt műveit, amíg az utolsó alkotói periódusa egyre inkább vakfolt maradt az életmű nyilvános megítélésében. Mattis Teutsch az 1920-as évek második felétől, az absztrakció tanulságaiból építkezve fokozatosan visszatért a figuratív művészethez és az 1940-as évektől egyedi koncepciójú realista festményeket alkotott. Késői, optimista hangvételű művészetével elébe ment a szocialista rendszer társadalmi megrendelésének, amely azonban formalistaként bélyegezte meg. A második világháború utáni újrakezdés lendületében és az anyagi nehézségek miatt, több ízben kényszerült arra, hogy korábbi képeire fesse új műveit. Miután erre 2013-ban véletlenül fény derült, a tulajdonosok számos átfestett műalkotását restauráltatták oly módon, hogy a felső festékréteget eltávolították. Ezzel újra feltárultak a műtárgypiaci szempontból értékesebb korai, modernista festmények, viszont megsemmisültek a szocialista időszak alatt készült művek, melyek így már csak reprodukciókon maradtak fenn.
Mattis Teutsch életműve és műveinek utóélete számos kérdést vet fel. Hogyan értelmezik ezeket a problémákat a képzőművészeti közeg különböző szereplői? A modern művészet feldolgozásában és megismertetésében milyen szerep jut a piaci tényezőknek és hogyan tekintünk a közintézmények szerepére a rendszerváltások folyamatában? Milyen új olvasatot kínál a Kassák Múzeum kiállítása Mattis Teutsch kései művészetéhez?

Program:
18:00

Miklós Szilárd képzőművész és Pacsika Márton múzeumi szakember bevezető előadása

19:00
Kerekasztal-beszélgetés Mattis Teutsch kései művészetéről
Résztvevők: Miklós Szilárd, kurátor; Jurecskó László és Kishonthy Zsolt, a MissionArt Galéria tulajdonosai, Pacsika Márton, múzeumi szakember; Rechnitzer János, műgyűjtő és Seres László, restaurátor.
Moderátor: Topor Tünde, az Artmagazin főszerkesztője.

A program ingyenes, regisztrálni a kassakmuzeum@pim.hu e-mail címen lehet.